Összeomlóban az ukrán felkelés
A felkelők nagy része, valamint vezérük elhagyta Szlovjanszkot, egyik kelet-ukrajnai fellegvárukat.
Arszen Avakov ukrán belügyminiszter azt írta: titkosszolgálati jelentések szerint Ihor Sztrelkov, az oroszbarát szakadárok parancsnoka, a donyecki szakadárok „védelmi minisztere”, valamint a fegyveresek nagy része elmenekült Szlovjanszkból, miután a kormányerők hevesen támadták a várost, és csak maroknyi társuk maradt a város körzetében. A szakadárok cáfolták, hogy elhagyták volna a várost, és Sztrelkov távozását sem erősítették meg független források.
Péntek este Sztrelkov, akiről Kijevben feltételezik, hogy az orosz katonai hírszerzés ezredese, segítséget kért Moszkvától, és jelezte, hogy e nélkül Szlovjanszk az ukrán kormányerők ellenőrzése alá kerül – írta az AFP francia hírügynökség.
Avakov szerint a távozó szakadárok a Szlovjanszktól mintegy 50 kilométerre lévő Gorlivka felé indultak. Hozzátette, civilek mennek az ellenőrzőpontokra, ahol összegyűjtik a lázadók fegyvereit és golyóálló mellényeit.
A Novosztyi Donbassza donyecki portál arról adott hírt, hogy a felkelők Kramatorszk és Artemovszk irányába hagyták el gépkocsikon a várost.
A Human Rights Watch emberi jogi szervezet egy orosz megfigyelője a Twitter közösségi portálon is azt írta, hogy Szlovjanszk „elesett, mindenki elment”, és saját szemével látta távozni a fegyvereseket Kramatorszk irányában.
Az ukrán elnöki hivatal honlapján olvasható információk szerint Petro Porosenko elnök elrendelte, hogy vonják fel az ukrán nemzeti lobogót Szlovjanszkban.
A képen Igor Sztrelkov.
(MTI nyomán)