Pásztor István ismét az MRM-et szélsőségesezi
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke nemrég a kishegyesi Szabadegyetemen úgy fogalmazott, csodának tekinthető az a tény, hogy a vajdasági magyar közösség megmaradt, hiszen az utóbbi 95 év eseményeit vizsgálva megállapítható, hogy 70 évig a délvidéki magyarokkal a kutya sem törődött. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga nevű szerb szervezet szélsőjobboldali pártnak nevezte a kijelentés miatt a VMSZ-t.
A Liga – komolyan egyébként nehezen vehető – szélsőségesezénél sokkal érdekesebb Pásztor reakciója minderre. Közleményében előbb azt írja: „a Liga pedig minősít, címkéz és előírja, ki az, aki „jól” érti Vajdaságot”, majd egy váratlan húzással egy másik délvidéki magyar pártnak megy neki: „a nyíltan jobbikos Magyar Remény Mozgalom helyébe a Liga a VMSZ-t helyezi, megsértve ezzel a szélsőségeket ellenző, a szélsőséggel azonosulni semmi szín alatt nem kívánó vajdasági magyar közösség túlnyomó részét”. A VMSZ elnöke tehát egyik pillanatban még elfogadhatatlannak tartja a „minősítést és címkézést”, majd a másik pillanatban ő teszi ugyanezt, ráadásul épp a magyar nemzeti érdekek mellett mindig következetes kiálló délvidéki MRM kapcsán.
A hátbatámadott Magyar Remény Mozgalom részéről László Bálint elnök közleményben reagált az ügyre. László rámutatott, egy magát a délvidéki magyarság vezetőjének tituláló politikus egy másik magyar pártot, tagjait, szimpatizánsait és szavazóit akarja a soviniszta szerb politikum és média célkeresztjébe állítani, csupán azért, hogy kimentse magát a kellemetlenségeket szülő helyzetből.
„Gyáva, magyarellenes és felelőtlen magatartás ez a VMSZ első számú embere részéről” – húzta alá a nemzeti radikális pártelnök, aki arra a kérte a VMSZ politikusait, hogy tartózkodjanak a délvidéki magyarság egy releváns részének megbélyegzésétől, és az ellenük való, nemzeti alapon történő uszítástól.
Portálunk megkereste az ügyben Szávay Istvánt, a Jobbik alelnökét, aki kiemelte, hogy a Jobbik elítél minden támadást, amely a magyarság kollektív megbélyegzésére irányul. „Elfogadhatatlannak és álszentnek tartom ugyanakkor azt, ha a soviniszta támadásokra válaszként a magyar magyar ellen fordul – főleg, hogy Pásztor István nem először teszi ezt az MRM-mel kapcsolatban.
Szávay szerint a Jobbik is átélte az effajta támadásokat, de a kitartó munka meghozta az eredményét és ma már csak a társadalom elenyésző részét képes félrevezetni a fősodratú média. A nemzeti radikális képviselő mindehhez hozzátette még: „Meggyőződésünk, hogy az egydimenzós külhoni magyar politizálás kora leáldozóban van valamennyi elszakított régióban és a magyar közösségeket már nem sokáig fogják tudni véleménydiktatúrájukkal befolyásolni a politikai hegemóniára törekvő, fideszes állami támogatásokkal bőven kistafírozott pártok.”
DélHír – alfahir.hu