A németek kikosarazzák a Szerbiából érkező (egyik) kedvenc uniós kisebbséget?
Szerbiából idén 6 278 személy először, 3 083-an pedig (legalább) másodszor fordultak Németországhoz azzal a kérelemmel, hogy nyújtson nekik menedéket. Ez csaknem 60 százalékkal több mint a tavalyi év azonos időszakában.
Ezzel Szerbia a menedékért forduló egyének számának tekintetében a második helyre tornázta fel magát Szíria után, ahonnan 12 888 kérelem érkezett Németországba.
Ami a balkáni régiót illeti, ezen a listán Albánia az ötödik, Macedónia a hatodik, Bosznia-Hercegovina pedig a hetedik helyet foglalja el.
A német külügyminisztérium bejelentette, mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a Balkánról érkező polgárok beáramlását, ami azt jelenti, hogy az onnan származó kérelmek legnagyobb részét elutasítják. A minisztérium úgy véli, azokat kell befogadni, akiknek valóban szükségük van segítségre.
Szerbiában „biztonságos a helyzet”, ezért az ottani polgároknak semmi okuk nincs arra, hogy menedéket kérjenek, vélik a német illetékesek.
Nos, ha valahol soha semmilyen szempontból sem biztonságos a helyzet, az pont Szerbia. Ugyanakkor tény, hogy általában azok kérnek menedéket a nyugati osrzágoktól, akik Szerbiában különböző privilégiumokat élveznek. A menedék azért kell nekik, hogy szintén munka (és annak szándéka) nélkül gazdagabb társadalmakban nagyobb szociális juttatások illessék meg őket. Eközben pedig folyamatosan veszélyeztetik Szerbia vízummentességét.
A németek tehát jól teszik, hogy nemet mondanak nekik, még akkor is, ha közben bizonyára vérzik a szívük, hiszen az EU egyik kedvenc kisebbségét kosarazzák ki.
K. P.