A külhoni magyarok félretájékoztatást ismerte el a magyar kormány
2011. októberében indult a Nemzeti Regiszter honlapja és hírlevele azzal a céllal, hogy megszólítsa, tájékoztassa a világ magyarságát és erősítse a diaszpórában élők identitását. Az ötletet akkor a Jobbik is támogatta, a megvalósítással azonban a kezdetektől nem értett egyet, hisz a hírlevél indulása óta gátlástalanul egyoldalú kormányzati sikerpropagandát folytat. Szávay István, a Jobbik alelnöke ezért írásbeli kérdésben fordult Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyetteshez, aki válaszába közvetetten elismerte a kirekesztés és ezzel a hírlevélre feliratkozott mintegy 100.000 magyar büntetlen átverésének szerinte egyébként elfogadható tényét.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes már 2010-ben fontosnak tartotta, hogy létrejöjjön egy, a Magyarországról elszármazott magyarok összefogására, tájékoztatására, rendezvényeik, programjaik kölcsönös bemutatására szolgáló, úgynevezett „nemzeti regiszter”, amelybe bárki önként jelentkezhet. Az ötlet nem újdonság, az már a kilencvenes években is felvetődött, kormányzati akarat híján azonban csak pár éve valósult meg.
Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinet elnöke akkor üdvözölte e kezdeményezést, amelynek előzetes ígéretekhez képest megkésett indulását a jobbikos honatya írásbeli kérdés segítségével is sürgetni igyekezett, sikerrel. 2011 októberében elindult a nemzetiregiszter.hu információs portál, október 18-án pedig kiküldésre került az első, többé-kevésbé heti rendszerességgel megjelenő hírlevél is azoknak, akik arra feliratkoztak.
Ezzel nincs is semmi probléma, csakhogy most már közel három év távlatából jól látható, hogy a kormány nem az eredetileg jelzett célnak (tájékoztatás) megfelelően használja fel ezt a kétségkívül fontos kommunikációs csatornát, hanem arra, hogy szokásos kábító paneljei segítségével nehezen érzékelhető eredményeit kidomborítsa, míg a politikájával kapcsolatos aggályokat és kritikákat mélyen elhallgassa. Így fordulhat elő, hogy a Jobbik teljes, mára több mint négy éves nemzet- és nemzetiségpolitikai működésével kapcsolatban (melyet egyébként több elfogadott törvényjavaslat is fémjelez) kizárólag két hír jelenhetett meg a Nemzeti Regiszter Hírlevélben: a Colosseum elsötétítése és Pásztor István leköpése. A cél egyértelmű: elültetni a Buenos Aires-i, müncheni, New York-i, Brisbane-i magyarok fejében, hogy a Jobbik valójában nem csinál semmit, ha pedig igen, akkor kizárólag erőszakoskodik és gyűlöletet kelt.
A hírlevél ügyével kapcsolatban Szávay István, a Jobbik alelnöke többször, több fórumon is megszólalt, sérelmezve annak nyilvánvalóan Jobbik-ellenes, a párt tevékenységét teljesen elhallgató, lehetőség szerint pedig bemocskoló szerkesztési elveit. Semjén Zsolt néhány hónapja még meglepődött e tényen, a probléma gyors kivizsgálását és orvoslását ígérte.
Majd idén június 3-i miniszterjelölti meghallgatásán, talán az újabb kétharmadtól elkényelmesedve, tulajdonképpen őszintén válaszolt a jobbikos honatya újból, sokadjára megfogalmazott aggályaira. „Az, hogy a Nemzeti Regiszter kormánypropaganda, itt savanyú a szőlő” – mondta a kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettes. Magyarra lefordítva: mi vagyunk hatalmon, ezért nekünk mindent szabad, azt írunk bele a hírlevélbe, amit és ahogyan akarunk, ha nem tetszik, nyerd meg a választást. Nem nyerted meg, akkor négy évig hallgass van.
A nemzeti radikális képviselő ezt követően írásbeli kérdéssel fordult Semjén Zolthoz azt tudakolva, hogy tételesen mikor, mely ellenzéki politikusok és vélemények, milyen ügyekkel kapcsolatban jelentek meg a hírlevélben, az eddig pontosan mennyi közpénzt emésztett fel eddig és hányan vannak rá összesen feliratkozva. A nemzeti radikális politikus kérdésében úgy fogalmazott: „az, hogy Önök [a kormány – a szerk.] cinikus módon és bevallottan elfogadhatónak tartják e hírlevelekből mindenfajta ellenzéki vélemény kirekesztését, ez a legszélsőségesebb diktatúrákkal való eszmei közösségük irányába mutat.”
Semjén Zsolt válaszában – amellett, hogy jelezte, majdnem 100.000 külhoni és külföldi magyar kapja hetente a hírlevelet – közjogi mismásolásba bújtatta annak nyilvánvaló propagandisztikus tartalmát. Eszerint a hírlevél pártokról nem, csupán a kormány politikájáról számol be. Azaz, aki nincs kormányon, arról nem szól a hírlevél. Ezzel Semjén másodjára is elismerte: a Nemzeti Regiszter Hírlevél kizárólag a kormánypropaganda külhoni és külföldi magyarok körében történő terjesztését szolgálja, a szerkesztőknek pedig – akik munkájukat állítólag munkaidőben, plusztérítés nélkül végzik és a Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársai közül kerülnek ki – eszében sincs másról beszámolni.
A kormány öntömjénezése tehát itt (is) megállíthatatlanul folytatódni fog. Így a jövőben sem lepődhetünk majd meg azon, hogy a hírlevelekben csak pl. a kormány kárpátaljai magyarok melletti, puszta szavakban történő kiállásról olvashatunk majd. Besorozásukról és keleti fronton való feláldozásukról, mint a kormány számára kellemetlen, sikerként nehezen interpretálható témákról pedig egyetlen szó sem fog esni, mint ahogyan a kormányzati sikerpropaganda másik hatalmas tartóoszlopának húsba vágó árnyoldalairól, a kettős állampolgársággal kapcsolatos máig kivizsgálatlan visszaélésekről sem fognak írni egyetlen sort sem.
Portálunk megkeresésére Szávay István az üggyel kapcsolatban kifejtette: Semjén Zsolt pökhendi és cinikus válaszai fontos indikátorai a Fidesz-KDNP szavazatmaximalizálásra törekvő, a permanens kormányzati sikertelenséget és a valós problémákat pedig ezért szőnyeg alá söprő hozzáállásának. „A hírlevelekből mindenféle ellenvélemény nélkül árad a külhoni és külföldi magyarok felé a kormányzati sikerpropaganda, például a legutóbbi szerb-magyar kormányzati csúcstalálkozót is hatalmas sikerként könyvelik el a szerkesztők. Eközben mindenki, de leginkább az érintett délvidéki magyarok tudják, hogy a találkozón semmilyen érdemleges előrelépés nem történt a délvidéki magyar autonómia érdekében, sőt, az Orbán-kormány ismét tanúságot tett készülő hazaárulásáról: a szerbeket, ugyanúgy, mint 2005-ben a románokat feltételek, azaz magyar autonómia nélkül akarják beengedni az Unióba. A Jobbik alelnöke szerint felháborító és különösen az érintettek szempontjából megengedhetetlen, hogy a kormány büntetlenül verhet át 100.000 külhoni és külföldi magyart!
Kovács Dávid Attila – alfahir.hu