Közel-keletieket és afrikaiakat akart Olaszországba csempészni egy szerb férfi
Tizennyolc embert – közel-keletieket és afrikaiakat – akart egy ülések nélküli kisteherautóban Olaszországba csempészni egy szerb férfi, a letenyei határátkelőhelyen elfogták a rendőrök – közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az M7-es autópálya letenyei magyar-horvát határátkelőhelyén fogták el a rendőrök kedden a 39 éves szerb férfit, aki egy furgonnal hat szomáliai nőt, illetve öt szomáliai és hét szír férfit – egyikük fiatalkorú – akart átcsempészni a határon. Csak a hat szomáliai férfinak volt személyi igazolványa, de olyan iratokkal egyikük sem rendelkezett, amely lehetővé tette volna magyarországi tartózkodásukat.
A sofőr azt mondta, hogy a szabadkai piacon ismerte meg megbízóját, aki fuvarokat ajánlott neki. Ezeket azért vállalta el, hogy adósságait ki tudja fizetni. A szerb férfinak Szabadkán, a határ közelében adta át megbízója a kocsit és annak iratait, elmondta, hol kell felvennie az utasokat, akiket Olaszországba kellett volna vinnie.
A rendőrök embercsempészés miatt indítottak eljárást a szerb férfi ellen, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A határsértők közül a fiatalkorút a rendőrök a hódmezővásárhelyi gyermekotthonba vitték, a tizenhét felnőttet pedig a kiskunhalasi őrzött szálláshelyen helyezték el, ellenük idegenrendészeti eljárás indult.(MTI)