Egyéb 

Hullanak, mint a legyek. Megtalálták a lezuhant gépet Maliban

air algerieMegtalálták a Burkina Fasóból indult, Maliban lezuhant Air Algerie-gép roncsait és francia katonák indultak a helyszínre. Minden elégett.

A francia elnöki hivatal és a mali hatóságok is megerősítették péntekre virradóra, hogy Maliban, a Burkina Faso-i határ közelében megtalálták az előző nap eltűnt algériai utasszállító gép roncsait.

A helyszínen szanaszét heverő roncsok teljesen kiégtek, és ugyanez elmondható a holttestekről is – mondta a katasztrófa kivizsgálására alakult Burkina Faso-i válságstáb vezetője, Gilbert Diendere tábornok.

Francois Hollande francia elnök tájékoztatása szerint a gép roncsait egyértelműen azonosították, jóllehet a géptest darabokra hullott szét. „Egy francia katonai egység indult útnak, hogy biztosítsa a helyszínt, és összegyűjtse az első információkat” – áll az elnöki hivatal közleményében, amely szerint a roncsokat Mali területén, a Burkina Faso-i határ közelében fekvő Gossi település környékén találták meg. 

A mali tévé éjszakai híradásában arról számolt be, hogy az ország államfője, Ibrahim Boubacar Keita pénteken személyesen keresi fel a tragédia helyszínét.    

A BBC már csütörtökön hírt adott a BFMTV francia tévécsatorna jelentésére hivatkozva arról, hogy francia katonák megtalálták a csütörtök hajnalban eltűnt algériai gép roncsait, de a lezuhanás pontos helyét nem közölte, és ezzel kapcsolatosan egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot.

Az Air Algérie légitársaság AH 5017-es számú, Ouagadougouból Algírba tartó járatával a felszállás után mintegy 40 perccel szakadt meg a légi irányítás kapcsolata. A gép pilótái nem sokkal korábban „vihar miatt” a járat útvonalának módosítását kérték. Az utasszállítón 110 utas volt, köztük 51 francia állampolgár, a hatfős személyzet minden tagja spanyol állampolgár. A gép roncsainak felkutatásában francia vadászgépek és ENSZ-békefenntartók is részt vettek.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések