Lezárnak egy egész országot az ebola miatt
A libériai kormány elrendelte a nyugat-afrikai ország legtöbb határátkelőjének lezárását és szigorú intézkedéseket foganatosított, hogy feltartóztassa az ebola-járvány terjedését. A vírus legkevesebb 660 emberrel végzett a térségben március óta.
A libériai kormány mindent megtesz a vírus megállítására, a reptéri hatóságok például megvizsgálnak minden Libériába érkező vagy onnan elutazó embert, hogy nem fertőzött-e – közölte Ellen Johnson Sirleaf elnök egy válságtanácskozáson vasárnap.
Hozzátette, a legjelentősebbeket kivéve minden határátkelőt lezárnak, azokon, amelyek tovább működhetnek, szűrővizsgálat elvégzésére és a megelőzésre alkalmas állomásokat alakítanak ki. A megelőzés érdekében szigorú intézkedéseket léptetnek életbe, amelyeket a legapróbb részletekig be fognak tartani – mondta.
Az intézkedések keretében szigorítják a nyilvános eseményeket, többek közt a felvonulások és a tüntetések megtartását.
Az Ebola a fertőzöttek akár 90 százalékával is végezhet, noha a mostani járvány halálozási rátája hozzávetőleg 60 százalékos. A vírus erősen fertőző – különösen a betegség lefolyásának utolsó szakaszaiban – tünetei között pedig a hányás, a hasmenés, valamint a belső és a külső vérzés is szerepel.
„Nem kétséges, hogy az ebola-vírus országos egészségügyi probléma, és egyre inkább úgy tűnik, fenyegetést jelent az életmódunkra is, mert komoly gazdasági és társadalmi következményei vannak” – fogalmazott az elnök.
Az eddigi intézkedések dacára a kórokozó egyre inkább terjed, Guineában és Sierra Leonéban is. Libériában meghalt a betegséggel foglalkozó első számú orvos, Samuel Brisbane – közölték a hatóságok vasárnap. Két amerikai is elkapta a vírust Libériában.
(MTI nyomán)