Húsz látogató sérült meg a szélsőliberális Sziget fesztivál egyik koncertjén
Majdnem húsz látogató könnyebben megsérült a Sziget fesztiválon megtartott Stromae-koncert helyszíne előtt kialakult tumultusban.
Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke elmondta: amikor Stromae belga hip-hop zenészt meghívták, még nem volt olyan népszerű, így került az A38 sátrába. Időközben ívelt fel a csillaga és nőtt a rajongótábora.
– Ekkor tettünk ajánlatot, hogy felléphet a Nagyszínpad egy korábbi sávjában, de Stromae ragaszkodott a sötéthez, így marad ebben a sátorban – mondta.
Az A38 színpad sátornak – amelyben majdnem 10 ezren szórakozhatnak -, limitált a befogadó kapacitása, így, amikor megtelt a hely, nem engedtek be több érdeklődőt. A sátor előtt hatalmas tömeg alakult ki, több embert nekinyomtak a kordonoknak, mások pedig elájultak. A könnyebb sérülések között volt még ficam, zúzódás és hámsérülés is – fűzte hozzá.
A képen: jelenet a Szigetről
MTI nyomán F. F.