Egyéb 

Rengeteg szamuráj él Magyarországon

Közismert, hogy az utolsó japán szamurájok az 1877-ben vezetett lázadásban vesztették életüket. A rég elfeledett életforma XXI. századi változata azonban visszatérni látszik, viszont nem Japánban, hanem Magyarországon. Annyi különbség azonban biztos van, hogy a magyarországi szamurájok japán társaikkal ellentétben még véletlenül sem tartoznak a társadalom elitjéhez, sőt épp ellenkezőleg.

Szamuráj a XIX. század közepén

Ami azonban azonos, hogy mint annak idején a felkelő nap országában, ma is sok esetben népes famíliák csapnak össze a nyílt utcán, szamurájkardokkal. Itthon azért még a népszerű fegyverek közé tartozik a kapa, a vasvilla és a vashusáng is, illetve rendkívüli rajongásnak örvend a szöges léc is.  A jelenkori szamurájok néha pedig kézigránáttal rendezik le a vitát.

Szamuráj napjainkban…

Az elmúlt években számtalan perpatvar volt, amikor életvidám és népes cigány famíliák, esetek egymásnak, vagy épp a rendőröknek. Ezekből az esetekből szemezgetünk a teljesség igénye nélkül:

Igen ritka, erdei szamurájok támadtak a rendőrökre

Kétszer is karddal szegültek ellen a rendőri intézkedésnek januárban Érden. Január végén a Pilisi Parkerdő Zrt. erdésze falopást jelentett be, az ezzel gyanúsíthatók lakására tizenegy rendőr ment ki. A házban lakók az udvarra futottak és obszcén szavakat ordítva fenyegették őket. Két férfi egy-egy karddal a kezében a kerítésen keresztül a rendőrök felé szurkált, egyikük egy hatalmas kővel is megcélozta őket.

Az egyre veszélyesebb helyzet miatt lezárták a helyszínt, majd a Terrorelhárítási Központ (TEK) előállította a gyanúsítottakat. A két férfit azóta előzetes letartóztatásba helyezték, és most csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat az ügyészség.

Megpróbálta lenyakazni a rendőröket

Szintén januárban egy érdi férfi az udvaráról kövekkel és égő ronggyal dobálta szomszédja házát. A helyszínre kivonuló hét rendőr felszólította cselekménye abbahagyására, és mivel ezt nem tette meg, behatoltak az udvarára, hogy elszámoltassák. Az akkor már a lakásban lévő férfi szamurájkarddal a kezében rohant ki, és rátámadt a rendőrökre, miközben azt kiabálta, hogy „megdöglötök”. A rendőröknek végül sikerült a földre vinniük, majd előállítaniuk a gyanúsítottat, akit utóbb szintén előzetes letartóztatásba helyeztek. Ellene is felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt emeltek vádat.

Fül nélkül maradt egy szamuráj

Egy ember életveszélyesen, egy pedig súlyosan megsérült, amikor tömegverekedés tört ki még 2011 tavaszán a Heves megyei Halmajugrán.

A verekedés, amelyben mintegy tízen vettek részt, előzetes szóváltást követően pattant ki két ellenérdekelt életvidám társaság között; az összecsapásnak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget. A főkapitányság négy ember – köztük a két sérült – ellen indított eljárást csoportos garázdaság és súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A verekedők különböző veszélyes eszközökkel, közöttük szamurájkarddal estek egymásnak, és az egyik sérültnek levágták a fülét.

Már Angliában is felbukkantak

Biztosan sokan emlékeznek még Patai Józsikára, akit csaknem tíz évvel ezelőtt, 2005 májusában karddal szúrt hasba egy kardvívó hagyományőrző a Moszkva téren, a 28-as buszon. Az eset után égre-földre szóló ribilliót csaptak egyes politikai körök, mindenáron a „fasiszta magyarok” bűntettét akarván látni az „ártatlan roma kisfiú” elleni „aljas merényletben”. Aztán szép lassan kiderült az igazság: egyrészt a kardot tartó Gyurcsa Mihály, becenevén Mortimer maga is romungró cigány volt, másrészt az akkor 15 éves Patai József késsel támadt a Normafához edzésre igyekvő srácokra, mert azt hitte, csak játékkardok vannak náluk. Az „ártatlan” Józsikát aztán az eset után nem sokkal hűvösre is vágták. A bandájával szórakozásból viperával vertek félholtra egy járókelőt a Tűzoltó utcában, ezért 16 hónap börtönt kapott. Szabadulása után azonban Angliába költözött, és most a boltoni rendőrkapitányság egyik legkeresettebb bűnözője. Angliában nem nagyon értékelik, hogy valaki szamurájkarddal felfegyverkezve hadonászik az utcákon. Józsika pedig ezt tett, s mivel nem jelent meg az ebből fakadó bírósági tárgyaláson, most körözik.

Ahol a kard kevés, ott jöhet a kézigránát

2005 nyarán két rivális törökszentmiklósi család húsz-húsz tagja esett egymásnak a településen. A verekedésben a résztvevők szamurájkardot, botokat, vasrudakat, köveket, asztallábakat, szerszámokat, csúzlit, különböző lőfegyvereket és kézigránátot is felhasználtak.

Az azóta már életfogytiglani szabadságvesztését töltő R. Antal családjának több tagja is a tömegbe lőtt gázpisztollyal és éles fegyverrel is, majd R. Antal egy kézigránátot dobott a vele szemben állók közé. Az egy áldozatot követelő robbanásban további tizennégyen életveszélyes, illetve maradandó károsodással és fogyatékkal járó sérüléseket szenvedtek.(alfahír)

Hasonló bejegyzések