Egyéb 

Tolódott a nemzeti tanács választások időpontjának kijelölése

Kori Udovički államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter hétfőn, augusztus 25-én írja ki a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsi választásait. Korábban arról volt szó, hogy erre már augusztus 20-án sor kerülhet. Véleményem szerint több nemzeti közösség tagjainak külön névjegyzéken lévő számát próbálják duzzasztani, hogy közvetlen úton, és ne elektorok révén kelljen választaniuk. Ez azért lehet, mert most a 2011-es népszámlálási adatokat veszik alapul, amikor a közösség 40 százalékát „számolják”, és ez néhány kisebbség esetében jóval magasabb a korábbi összeíráshoz képest (pl. cigányok, bosnyákok, németek).

A minisztérium ezzel összhangban elhalasztotta a külön választói névjegyzékek ideiglenes lezárását augusztus 23-a éjfélig, hogy a nemzeti kisebbségek tagjai minél nagyobb számban iratkozhassanak fel a listára, és ezzel jogot nyerjenek a nemzeti tanácsuk közvetlenül történő megválasztására. A döntést a helyi önkormányzatok, a nemzeti tanácsok és civil szervezetek képviselőivel folytatott konzultáció után hozta meg a miniszter.

Az önkormányzatok fogadják a külön választói névjegyzékre feliratkozni kívánók kérelmeit. A korábbi tervek szerint augusztus 18-án éjfélkor kellett volna ideiglenesen lezárni a listákat. Erre azért van szükség, hogy megállapíthassák, a feliratkozottak száma alapján tartható-e közvetlen választás, vagy elektorok útján, azaz közvetetten választ nemzeti tanácsot az adott kisebbség.

Beta nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések