A Világbank szerint itthon évente harmincezer közalkalmazottat kellene utcára tenni
Az elkövetkező három évben a szerbiai költségvetési hiányt a jelenlegi 7-ről 2,5 százalékra kell csökkenteni, jelentette ki Lazar Šestović, a Világbank vezető közgazdásza, megjegyezve, ahhoz, hogy ez megvalósítató legyen, a jelzett időszakban a közszférában dolgozók közül évente 30 ezret kell elbocsátani.
„Az 1,7 millió szerbiai foglalkoztatott majdnem fele a közszférában dolgozik, ezek az arányok nem természetesek, és nem fenntarthatók, emellett a közszférában sokan vannak azok, akik több helyeről is felveszik a fizetést” – mondta Šestović.
A bejelentett bér- és nyugdíjcsökkentéssel kapcsolatban a gazdasági szakember elmondta, nem tudja, milyen tervet készít a szerbiai pénzügyminisztérium, de a Világbank ajánlása az, hogy a nyugdíjak csökkentését hagyják a reformok végére, mert egyéb területeken is megvan a mozgástér, elérhető a költségvetési hiány csökkentése.
A nyugdíjakat csökkenteni a legkönnyebb, véli a szakember, de mindenek előtt a közszférában kell csökkenteni a kereseteket, mégpedig nem lineárisan. Šestović szerint előbb az állami közvállalatok és az átalakítás előtt álló vállalatok támogatását kellene csökkenteni, hiszen ez éves szinten mintegy 1 milliárd eurót emészt fel. Amíg pedig ez így van, a magánszektor sem működhet jól, szögezte le Šestović a Blicnek nyilatkozva.
(vajma, kitekintő.hu nyomán M.B.)