Egyéb 

Szerbiai gazdasági miniszter: olcsó és hatékony állam jelenthetné a megoldást

Željko Sertić gazdasági miniszter ma kijelentette, a hazai gazdaság 20-30 százalékkal is jobb eredményekkel rendelkezhetne, ha az államigazgatás hatékonyabb volna.

„Ha létrehozunk egy rátermett káderállománnyal rendelkező, olcsó és hatékony államot, akkor képesek leszünk bárkivel versenybe szállni az összes piacon” – hangoztatta a miniszter Aranđelovacon egy gazdasági értekezleten, amelyet a NIN hetilap szervezett. Kiemelte, a gazdasági mutatók rosszal, többnyire a korábban meghozott téves döntések miatt, valamint a világban uralkodó gazdasági helyzet miatt, ezeket a mutatókat nem lehet egy nap alatt kijavítani.

„Nem tudunk hatni az eurozóna gondjaira. Az IMF előrejelzése szerint az euróövezetben az átlagos növekedés 0,8 százalékos lesz, ami kisebb a tervezettnél, és nem elég ahhoz, hogy húzóerővel bírjon az EU-n belül, de az EU peremterületein is, mint amilyen a Balkán” – mondta Sertić.

Beta nyomán

Hasonló bejegyzések