Nem túl meglepő: szerb lőszert használnak a dzsihádisták
Az Iszlám Állam harcosai által Szíria és Irak északi részén használt lőszerek legnagyobb része Kínából, az egykori Szovjetunióból, illetve Oroszországból, az USA-ból és Szerbiából származik, áll jelentésben, amelyet közölt a Balkan Insight.
A jelentés szerint az Iszlám Állam emberei 21 államból származó lőszereket használnak, amelyeket az 1945 és 2014 közötti időszakban gyártottak. „Két termelési periódus a legelterjedtebb, s ezeket Kínában, Szerbiában, a Szovjetunióban vagy Oroszországban, valamint az USA-ban gyártották” – fejtik ki a jelentésben.
A vizsgált 1730 fajta lőszer közül 142-t Szerbiában, 445-öt Kínában, 338-at a Szovjetunióban, 323-at az USA-ban, 154-et pedig Oroszországban gyártottak, Szerbia tehát az ötödik helyen áll ebben a sorban.
Ha csak a 2010-ben gyártott lőszereket vizsgáljuk, akkor Szerbia a negyedik helyen szerepel e tekintetben Bulgária, Kína és Törökország után. A nemrégiben gyártott lőszerek között pedig ott vannak az užicei Prvi partizan állami vállalat lőszerei.
A Conflict Armament Research jelentése számos kutatás eredményeit veszi alapul. A kutatásokat a kurd területeken hajtották végre Észak-Irakban és Észak-Szíriában július és augusztus folyamán.
Szerbia talán egyetlen biznisze, amelybe úgy látszik, (sajnos) érdemes lenne befektetni.
Beta nyomán T. T.