Egyéb 

Pánik Amerikában: védőruhában kapta el az ebolát az ápolónő

a vedoruha 06Ebolával fertőződött meg egy amerikai ápolónő is, aki az egy hete elhunyt első amerikai beteget, Thomas Duncant kezelte.

A nővér a helyi járványügyi hivatal tájékoztatása szerint védőruhát viselt, miközben az ebolás férfit ápolta, ennek ellenére – ahogy a spanyolországi beteg pap által megfertőzött nővér is – elkapta a betegséget.

A szakemberek szerint a védőruha levételekor fertőződhetett meg, éppúgy, mint a spanyol nővér, ami újabb problémákat vet fel az ebolás betegek kezelésénél kialakított biztonsági protokollal kapcsolatban.

A védőruha külseje az ápolás közben érintkezik a vírussal, és ha vetkőzés közben az ápoló vagy az orvos a ruha külső felületéhez ér, a vírus a szervezetébe juthat. Ennek alapján a járványügy nem zárja ki, hogy az ebolában elhunyt Duncan többi ápolója, illetve orvosai is megfertőződhettek.

Az egészségügyi személyzet megfigyelés alatt áll, a fertőzött nővér, aki jelentette, hogy belázasodott, már karanténban van.

Blikk nyomán F. F.

Hasonló bejegyzések