Nem fogja elhinni, mennyibe kerülnek igazából a csúcstelefonok
Ha sejti is, az alábbi számokon valószínűleg meg fog lepődni. Legyen akármilyen csúcsmobilja, szereljenek bele akármilyen durva processzort és akármennyire élethű képet adó kijelzőt, a telefon nem ezektől drága.
Sok aktuális csúcstelefonnál már annak is örül az ember, ha 500 euróért juthat hozzá a készülékhez, de egyáltalán nem ritka a 700 euró feletti ár sem. Prémium készüléket persze ne akarjon 100 euróért az ember, de azért érdemes egy pillantást vetni az alábbi grafikonra, melyből a telefonokban lévő alkatrészek összesített ára látszik. (Hogy mi másból áll még az ár, arról a grafikon után még olvashat.)
Átszámolva tehát a Samsung Galaxy Alpha esetében 160 euró, az iPhone 6-nál 180 euró, a Galaxy Note 4-nél 210 euró, az iPhone 6 Plus-nál pedig 200 eurót mutatnak az oszlopok.
Fontos: ezekben az összegekben sosem szerepel az új készülékek mögött lévő kutatás-fejlesztés, illetve a szoftverfejlesztés költsége, valamint a telefon összeszerelésének, csomagolásának, szállításának ára, illetve a marketingre fordított általában hatalmas összeg sem.
De hát lenne itt még egy nem alacsony összeg: a profit, ami finoman szólva is tágítja az alábbi grafikonon látható összegek, valamint a vásárlók által kifizetett árak közti rést. Korábbi elemzések szerint a vezető mobilgyártóknál a készülék árának 40-50 százaléka a haszon.
(hvg.hu nyomán)