Egyéb 

100 éve írták: Nagy szerb vereség és visszavonulás az egész vonalon

A szerbek ellen folyó háborúnak győzedelmes fejezetéről érkezett ma hivatalos jelentés. Nagy szerb vereség és visszavonulás az egész vonalon. Száz éve írták a lapok.

A szerb sereg nagy vereséget szenvedett és visszavonul az egész vonaton. — A legutóbbi offenzíva óta 9 ezer szerb fogoly, 47 gépfegyver és 46 ágyú jutott a monarchia seregeinek birtokába. — Arangyelovác felé közelednek az osztrák-magyar csapatok. — Beismerik a szerbek vereségüket.

A szerbek ellen folyó háborúnak győzedelmes fejezetéről érkezett ma hivatalos jelentés. A Valjevo elfoglalása után visszahúzódó ellenség egész haderejét Valjevon túl, a Kolubara- és ennek mellékvize, a Ljig-folyótól keletre, a Belgrádtól és Valjevotól 50 kilométernyire fekvő Arangyelovác felé vonta össze. Itt már napok óta erős ellenállást fejtett ki, hogy a monarchia seregeit előnyomulásukban föltartóztassa és azt is megkísérelte a szerb sereg, hogy a védekezésből támadásba menjen át. A harc azonban a szerbekre nézve az egész vonalon vereséggel végződött és most ismét visszavonulnak. Az ellenséges seregnek a vesztesége emberben és hadianyagban egyaránt nagy. Ezzel a harccal — amint a hivatalos jelentés mondja — a déli harctéri hadműveleteknek egy további szakasza fejeződött be győzelmesen. Ugyancsak hivatalosan jelentik, hogy amióta a monarchia csapatai megkezdték az újabb offenzívát, 19 ezernél több foglyot ejtettek, 47 géppuskát és 40 ágyút zsákmányoltak.

Nagy szerb vereség és visszavonulás az egész vonalon.

Hivatalos jelentés. (December 1. — „Bud. Tud.”) A déli hadszíntéren a hadműveleteknek egy további szakasza nyert győzelmes befejezést.

Az ellenség, amely végezetül egész haderejével a Kolubarától és a Ljigtól keletre több napon át a legmakacsabb ellenállást fejtette ki és ismét megkísérelte, hogy támadásba menjen át, az egész vonalon vereséget szenvedett és visszavonulóban van. A szerbeket újból is érzékeny veszteség érte. Csapataink magán a konaticai csatatéren körülbelül 800 temetetlen holttestre találtak. A számos fogoly és az anyagokban való veszteség is az ellenség tetemes gyöngülését jelentik, mivel a legutóbbi offenzíva kezdete óta több mint 19.000 foglyot ejtettünk, 47 gépfegyvert, 46 löveget (ágyút) és számos egyéb hadianyagot zsákmányoltunk.

Népszava 1914. december 2.

Hasonló bejegyzések