Olvasói levél: eltúlzott fénymásolási hozzájárulás az iskolában (?)
Csantavéri kétgyermekes anya vagyok. Végső felháborodásom közepette írok önöknek. A minap mindkét gyermekem azzal állított haza a csantavéri általános iskolából, hogy ebben a tanévben negyedévenként minden gyereknek 80 dinárt kell befizetnie az iskola fénymásolójának a karbantartására. Ez gyerekenként számítva ebben az évben 320 dinár, vagyis az én két gyerekemnek az idén kénytelen leszek 640 dinárt elkülöníteni erre a célra.
Kereskedőként dolgozom, havi fizetésem alig éri el a 15.000 dinárt, férjem már egy ideje munkanélküli, időnként, ha van rá lehetősége alkalmi munkákat vállal. Elképzelhetik, hogy számunkra még 640 dinár is sokat jelent. Annál is felháborítóbbnak tartom ezt a gyerekeken behajtott sarcot, mivel a múlt tanévben „csak” 50 dinárt gyűjtött az iskola erre a célra, vagyis most ennél többet. Hát, bizony az én fizetésem nem emelkedett semmit sem. Ha utána számolok, az iskola kb. 600 tanulójától a „fénymásoló karbantartása” címén több mint 200.000 dinárt fog az iskola behajtani. Megjegyzem, ennyiért már talán egy új fénymásolót is lehetne vásárolni.
Számomra csak az a kérdés, hogy mi kerül ilyen hatalmas összegbe a fénymásoló karbantartásán? Azt miért a gyerekekkel kell megfizettetni? Célszerűen költötték-e el a múlt évben beszedett pénzeket? Vagy pedig ez a sajátos 21. századi csantavéri sarc valaki zsebébe vándorol-e?
(név a szerkesztőségben)