Egyéb 

Szabadka: Elhagyatott gyárakban és a szeméttelepen tanyáznak a menekültek

szabadka menekulttaborÉvek óta tart, de idén soha nem látott mértéket öltött az illegális bevándorlók, arab menekültek áradata a szerb-magyar határ menti szakaszon. Főként a háborúk sújtotta Szíriából, Afganisztánból és Pakisztánból érkeznek, és igyekeznek bejutni az Európai Unió területére, egy jobb élet reményében. Akadnak viszont más helyekről is, pl. a kelet-afrikai Komor-szigetekről is fogtak már el határsértőt. Szabadkán az elhagyatott gyárépületeket és a városi szeméttelepet használják ideiglenes táborhelyül.

A régi szabadkai téglagyár is ilyen gócpont a menekültek számára, akik többnyire okmányok nélkül jutnak már ide. Következő célállomásuk Magyarország. Előtte azonban európai „turnéjukat” Görögországon, Macedónián és Szerbián át teszik meg. Hol gyalogszerrel, rövidebb utakon pedig busszal vagy vonattal közlekednek.

Különböző helyről érkező emberekről van szó, egy részük szakmunkás, mások végzettség és képesítés nélküliek. Dokumentumaikat szándékosan elhagyták, vagy hazapostázták valamelyik korábbi állomáshelyről, hogy ne tudják őket azonosítani. Így aztán a szociális központok és egészségügyi intézmények segítségére sem számíthatnak. Csupán különböző emberi jogi szervezetek vesznek részt a látogatásukban. A betegség is mindennapos ezeknél a csoportoknál, a rühesség a leggyakoribb.

A szabadkaihoz hasonló táborhelyek összeköttetésben állnak a csempész útvonalakkal is. Hiszen egész biznisz láncolat szerveződött az illegális emberkereskedelemre. Észak-Bácskában is sokan próbálnak ebből „könnyű pénzt” szerezni, pedig a lebukási arány az utóbbi hónapokban jócskán megnőtt. A szerb állam sem igazán szól közbe a dolgokba, hiszen úgy vannak vele, jobb, ha szerencsésen átérnek a határon, és nem maradnak ezek az emberek (is) az amúgy is túlterhelt és elszegényedett Szerbia nyakán. A gondokat meg majd kezelik a magyarországi hatóságok, akik naponta kétszázasával gyűjtik be a zöldhatáron átcsusszanókat.

T. T.

Hasonló bejegyzések