Egyéb 

Ez vár az EU kormányára 2015-ben

eu2015Bemutatta kedden az Európai Parlamentben 2015-ös munkatervét az Európai Bizottság.

A brüsszeli testület jövőre 23 területen tervez intézkedéseket, és 80 javaslattal kapcsolatban döntött úgy, hogy kiegészíti vagy visszavonja őket.

Az intézkedési területek közül első helyen szerepel a 300 milliárd eurós – túlnyomó többségében magántőke mozgósításával számoló – beruházási programhoz kapcsolódó jogszabályalkotás, amelyet a munkaerő-piaci integráció és a foglalkoztathatóság növelése követ. Fontosnak tartja a bizottság az Európa 2020 stratégia félidős felülvizsgálatát, a digitális egységes piac és az energiaunió kereteinek megteremtését, valamint a 2015 végi párizsi ENSZ-klímacsúcs uniós előkészítését.

Több előterjesztésre is számítani kell jövőre az egységes piac, a munkaerő-áramlás és a tőkepiaci unió megteremtése, valamint a gazdasági és monetáris unió elmélyítése terén, és szerepel a cselekvési tervben az adóelkerülés és adócsalás elleni uniós fellépés hatékonyabbá tétele is.

A bizottság véglegesíteni tervezi azt a javaslatot is, amelynek révén az Európai Unió részesévé válhatna az Emberi jogok európai egyezményének. Emellett a bizottság javaslatot tesz majd egy megállapodásra az uniós intézmények között a jogalkotási tevékenység hatékonyságának javítása érdekében és a lobbisták kötelező regisztrációjával összefüggésben.

A munkaterv utolsó eleme a génmódosított organizmusok engedélyezési folyamatának felülvizsgálata.

A 80 visszavonandó vagy kiegészítendő javaslatot 450 jogszabálytervezet áttekintésével választotta ki az Európai Bizottság, deklarált célja pedig az, hogy az EU „nagy dolgokban legyen nagy és nagyra törő, kis dolgokban pedig kicsi és szerény”.

„Sok esetben a bizottság továbbra is erősen elkötelezett a kitűzött célok mellett, de az olyan javaslatok semmire sem jók, amelyek egy tárgyalóasztalon szunnyadnak vagy amelyeket olyan szinten felvizeznek, hogy eredeti céljukat már nem képesek elérni” – tudatta a brüsszeli testület. Egyúttal azonban azt is közölte: megvárja a társjogalkotók, a tanács és az Európai Parlament visszajelzését, mielőtt végleg dönt a javaslatok visszavonásáról.

 

A testület közleményéből az is kiderül, hogy Brüsszel a bürokrácia és a szabályozói terhek mérséklésére törekszik, hozzájárulandó a befektetésbarát környezethez.

Az Európai Parlamentben (EP) a néppárti képviselőcsoport üdvözölte, hogy a munkaterv egyszerű és minden lényeges prioritást tartalmaz.

Üdvözöljük ezt az új hozzáállást, de a kulcskérdés a megvalósítás lesz – hangoztatta a plenáris ülésen Szájer József, a néppárti frakció alelnöke. A fideszes politikus szerint túl sok cél megfogalmazása kontraproduktív lenne. Az erről kiadott közlemény alapján az EP néppárti képviselőcsoportja szerint a bizottsági munkaterv nem egy karácsonyfa, amelyre mindenki felakaszthatja a neki tetsző díszeket.

A kulcskérdésekre való összpontosítás más ügyek ejtésével jár – húzza alá közleményében a néppárti frakció.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője ugyanakkor rendkívül aggályosnak nevezte, hogy az új bizottság a fenntarthatóság szempontjából szerinte alapvető fontosságú jogszabálytervezeteket akar visszavonni, a többi között a levegőminőségre vonatkozó szabályozástervet, valamint az energiaadó-irányelv felülvizsgálatára vonatkozó tervezeteket is.

A javaslatok visszavonása Jávor szerint azért is aggályos, mert úgy véli, hogy nem világos, hogy milyen szempontok alapján készülnek az új javaslatok. Ez nemcsak a bizalom helyreállítására nem alkalmas intézkedéscsomag, de az átláthatóság feltételének sem tesz eleget – húzta alá közleményében a zöld frakcióban helyet foglaló PM-es politikus.

(MTI nyomán)

Hasonló bejegyzések