Magyarok, maradjatok Délvidéken!
Tudom, kicsit önző dolog ilyet kérni. Főleg azoktól, akik végigszenvedték a viharos kilencvenes éveket és az azt követő gazdasági nyomort, amely az utóbbi években végképp elhatalmasodott rajtunk és a puszta megélhetés szélére sodorta a becsületes délvidéki magyarokat. A nincstelenségen és a (látszólagos) távlattalanságon kívül nem könnyű elviselni azt a szörnyű megaláztatást sem, amelynek a Vajdasági Magyar Szövetség kitette-kiteszi az itteni magyarokat.
A csetnikekkel összepaktált VMSZ továbbra is mindannyiunk nevében nyilatkozgat, ily módon folyamatosan rombolva a délvidéki nemzettársak tekintélyét. Arról nem is beszélve, hogy örömmel asszisztált a szerb szövetségeseinek azon embertelen törvények meghozatalához, amelyek számos délvidéki magyar számára az utolsó cseppet jelentették a pohárban, és amelyek távozásra késztették őket.
Semmiképpen sem szabad elítélni azokat a magyarokat, akik azért vándoroltak ki, mert hosszú évekig próbáltak munkát találni szülőföldjükön és egzisztenciát biztosítani maguknak és a családjuknak, de ez nem sikerült nekik protekció, kapcsolatok, szerencse hiánya vagy a szerbek nemzeti, illetve a VMSZ politikai diszkriminációja miatt. Nekik minden jót kívánunk a nagyvilágban és szeretettel várjuk őket, attól függetlenül, hogy végül gazdagon vagy csalódottan és csórón jönnek-e vissza.
Ugyanakkor megfigyelhető, hogy az elvándorlás sajnos egyfajta „divathullámmá” (is) vált. Nehezen fogható fel, és aligha helyeselhető, hogy azok is útnak indulnak, akik szolíd családi háttérrel, sőt, esetleg valamilyen munkahellyel is rendelkeznek Délvidéken. A kalandvágyat itthon is ki lehet elégíteni. Kihívásból itt is bőven akad, ezért igazán nem kellene elhúzni a csíkot és tovább gyengíteni a délvidéki magyarságot.
A VMSZ-nek persze tökéletesen megfelel magyarjaink már-már tragikus méretet öltő elvándorlása, hiszen minél kevesebben vagyunk, annál könnyebben tudja folytatni egyed- és önkényuralmát az egyre ritkuló magyarlakta városokban és településeken.
Ugyanakkor mondani sem kell, hogy a szerbeknek mekkora örömet okoz a délvidéki magyarok számának csökkenése, mert így azt gondolhatják, lassan elhárul az utolsó veszély, hogy ez a „kisebbség” erőteljesen követeljen magának önrendelkezést.
Azoknak a délvidéki magyaroknak, akik vacillálnak, maradjanak-e vagy távozzanak, talán érdemes lenne elgondolkodniuk a jelenlegi világpolitikai helyzeten, amely egyértelműen arra enged következtetni, hogy legkésőbb pár éven belül komoly fordulatra kerülhet sor. Regionális, sőt akár világméretű háború is simán benne van a pakliban. Egyáltalán nem biztos, hogy ebből a délvidéki magyarság rosszul jönne ki, főleg így, hogy ennél már nemigen lehet rosszabb.
Egy szívmelengető információ szintén az ittmaradás mellett szól. Nem hivatalos, de nagy valószínűség szerint igaz adatról van szó: a VMSZ tagságának átlagéletkora 57-58 év. Biológiai-fiziológiai törvényszerűségek szerint ők sem fognak örökké ficánkolni, bármennyire is azt hiszik egyesek, hogy halhatatlanok, hogy istenek.
A VMSZ-nek ugyanakkor nincs utánpótlása. Az a néhány, vezetőségnek benyaló, agymosott fiatal erkölcsi és/vagy szellemi nívója nem karcolja a felhőket.
Az, hogy a VMSZ-nek jelenleg úgymond „nincs alternatívája”, nem jelenti, hogy rövidesen nem lesz.
Tehát: (nem VMSZ-es) délvidéki magyarok, várjatok még egy-két évet, mielőtt elindulnátok bécsi török éttermekben mosogatni vagy pár ezer euróért nigériai ebolás négereket ápolni (tudniillik magyarjaink egy része ezt is csinálja).
Lesznek itt még meglepetések.
K. P.