Egyéb 

A „szörnyszülött” Harmadik Szerbia vezette cég 340 ezer dinárt fizetett Facebook-oldala elkészítéséért!

a kulacin02Az Állami Számvevőszék múlt évre vonatkozó adatai szerint az újvidéki Informatika Közvállalat, amely kommunális díjak egybevont megfizettetésével foglalkozik, 340 ezer dinárt választott ki közönséges Facebook-oldalának elkészítéséért (amit bármelyik, számítástechnikában kicsit is jártas gyerek egy fagyiért megoldott volna).

A jelek szerint tehát a költségvetési eszközökkel, magyarán: a polgárok pénzével való durva és átlátszó visszaélésről, vagy ha úgy teszik, korrupcióról lehet szó.            

Egyébként az Informatika igazgatója Dejan Čelar, a Harmadik Szerbia nevű szélsőséges soviniszta párt tagja.

A Harmadik Szerbiát 2012-ben néhány, az Oltárajtóból (Dveri) kilépett mélyszerb (és ugyanakkor pénzéhes) káder hozta létre. Az új mikropárt gyorsan szövetségre lépett a Szerb Haladó Párttal, ami káderei számára zsíros pozíciókat hozott.

Hivatalosan a Harmadik Szerbia szervezte és nyitotta meg az Újvidék központjában megtartott, Délvidék autonómiájának teljes megszüntetésére irányuló emlékezetes nagygyűlést. Emellett korlátlan magyargyűlöletéről is ismert.

Danijel Kulačin, a Harmadik Szerbia kádere nemrég bejegyeztette a Feedback Consulting & New Media Production nevű magáncéget, amelynek révén egyfajta délvidéki médiabirodalmat szándékozik kiépíteni. Egyebek között olyan médiaházak (egyetlen) potenciális magánosítójaként, tehát vevőjeként jelentkezett, mint amilyen pl. az újvidéki Dnevnik vagy éppen a Szabadkai Rádió.

A képen: Danijel Kulačin, a Szabadkai Rádió leendő tulajdonosa?

Teleprompter nyomán K. P.

Hasonló bejegyzések