Egyéb 

A Nostradamus-jóslatok értelmezői szerint idén szétesik az EU, Közel-Keleten pedig nagy iszlám állam jön létre

a nostradamus06Előrebocsátom, hogy Nostradamus jóslatait baromságnak tartom, de mivel szép számban akadnak, akik „verseiben” szívesen látják azt, amit éppen szeretnének, illetve azt, ami megfelel nekik, megosztok az olvasókkal pár olyan próféciáját, amely állítólag a közeljövőnkre vonatkozik.

Jóslatainak egyes értelmezései szerint 13 éves ciklus van folyamatban, amely 2012-ben kezdődött és 2025-ben ér véget.

Egyes elemzők azt olvasták ki „prognózisaiból”, hogy 2015-ben megkezdődik az Európai Unió szétesése. (Ehhez nem volt szükség Nostradamusra, hiszen a tisztán látó emberek számára már régóta világos, merre halad az EU.)

Akárhogyis, a jós szerint az unió három nagy országa emelkedik majd ki, gyűjti maga köré a kisebbeket és törődik a saját érdekszférájával. Vagyis megszűnik az európai „egység”.

Eközben bolygónk újabb természeti katasztrófákkal szembesül.

A mostani Északi- és Déli-sark egyszerűen elolvad, de nem a globális felmelegedés miatt, hanem a sarki jégsapkák áthelyeződése következtében.

Az új Északi-sark a mai Egyesült Államok területén, a Déli-sark pedig Ausztráliától délnyugatra keletkezik majd.

Ráadásul lehet, hogy egy aszteroida is csúnyán „bezavar”, ami nagy lehűlést idézhet elő.      

Miután USA-ban dermesztő hideg lesz, az gyengítheti az ország geostratégiai helyzetét. Az amcsik ebbe nem törődnek bele, ezért melegebb területek meghódításába kezdenek, ami akár a harmadik világháború kitöréséhez vezethet. A háború során New York-ot (valakik) letörlik a föld színéről.

Egyes elemzőknek azt is sikerült kiolvasniuk Nostradamus próféciáiból, hogy Közel-Keleten olyan váratlan folyamatok játszódnak majd le, amelyekre a nyugati nagyhatalmak nem tudnak hatni. Muzulmán közösségek egyesülése, nagy iszlám állam létrehozása várható, ami „horrorhoz” vezet.        

Közben számos elemi csapásra: földrengésekre, árvizekre lehet számítani.

Szerbiában és az egész Balkánon nagy klímaváltozás áll be. Pokoli meleg lesz.

Mint már utaltam rá, Nostradamus jóslatai versikék formájában íródtak, amelyek többféleképpen értelmezhetők, tehát a fentiket nem kell feltétlenül készpénznek venni.

Srbija danas nyomán K. P.

  

 

 

Hasonló bejegyzések