Egyéb 

Az Esmark veszi meg a szendrői vasműveket

A szerbiai kormány tegnap elfogadta az amszterdami Esmark Europe B.V. vállalatnak a szendrői vasművekkel való stratégiai partnerségre vonatkozó javaslatát. A továbbiakban tárgyalásokat folytatnak majd az ajánlattevővel a szerződés megkötéséről.

A kormány a szendrői Železara (Vasművek) privatizációs folyamata során megvalósuló stratégiai partnerség végrehajtásával foglalkozó bizottság jelentését figyelembe véve hozta meg a döntését. Egyébként a korábbiakban már két alkalommal írtak ki pályázatot a vasmű magánosítására.

A jelenlegi, sorrendben harmadik pályázatot decemberben írták ki, három ajánlattevő jelentkezett, azonban egyedül az Esmark vállalat tett érvényes ajánlatot. A feltőkésítési pályázaton a vasművek részvényeinek 80,01 százalékát kínálták eladásra, a fennmaradó 19,99 százalék tulajdonosa az állam marad.

A cég képviselői korábban azt mondták, amennyiben az Esmark nyer a pályázaton, 400 millió dollárt fektetnek a szerbiai vasműbe az elkövetkező néhány évben, és nem bocsátják el a dolgozókat.

Leszögezték, az Esmark csak 2015-ben 28 millió dollárt fektetne a vasműbe, hogy újra beindulhasson a már hosszabb ideje nem működő nagyolvasztó, továbbá a központi gyárépületre is költenének.

A szendrői vasműveket első alkalommal 2003 márciusában magánosították, miután csődbe jutott, akkor az amerikai US Steel vette meg 23 millió dollárért. A cég 2012-ig az egyik legnagyobb szerbiai exportőr volt, a teljes kivitel 13 százaléka innen származott. 2012 januárjában azonban a szerbiai kormány jelképes egy dollárért vásárolta vissza a vasművet az US Steel vállalattól, s azóta az állam havonta mintegy 10 millió dollárral kénytelen támogatni a vállalatot.

VajMa nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések