Egyéb 

Szabadlábon védekezhetnek a „romlott tortás” árusok

Predrag Bošković, a Kragujevaci Alapfokú Bíróság bírája elutasította az ügyészség beterjesztését, amelynek alapján a szeméttelepről ellopott, 13 tonna torta forgalmazásával vádolt személyeket előzetes letartóztatásba kell helyezni. A vádlottaknak három napon belül joguk van a döntés ellen panaszt emelni, ezt követően az Alapfokú Bíróság tanácsa 48 órán belül döntést hoz.

Az ügyész több mint hétórai kihallgatás után úgy döntött, követeli a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, mert befolyásolhatják a többi tanút.

A rendőrség azt gyanítja, hogy D.R. a Čistoća vállalat igazgatója bűntettet követett el, mert nem hárította el a veszélyt, S. N., S. S., Lj. J. és Z.K dolgozókat pedig hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

A rendőrség továbbá arra gyanakszik, hogy D. R., a Čistoća vállalat igazgatója, miután tudomást vett az ellopott tortákról, nem értesítette azonnal a felügyelőséget az esetről, csak január 3-án.

Emlékeztetőül: december 24-én 18 000 tortát loptak el a szeméttelepről, egy óra múlva pedig már Kragujevac utcáin és a környező településeke árulták az „édességet”.

Magyar Szó nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések