Húsz tonna, hat évvel ezelőtt lefagyasztott kínai hússzállítmányt foglaltak le Fiumében
Húsz tonna szójának nyilvánított, hat évvel ezelőtt lefagyasztott, kétes eredetű kínai hússzállítmányt foglaltak le a horvát vámosok a fiumei (Rijeka) kikötőben – jelentette a Novi List horvát lap vasárnap.
Kiderült: egyes dobozokban szója helyett liba-, kacsa-, hattyú- és szárított csirkeláb, valamint tengeri uborka, alga és hal volt. A rakomány Kínából érkezett a fiumei kikötőbe, ahol el kellett volna vámolni a szállítmányt és tovább küldeni Olaszországba. Az importőr egy tót cég volt. A vámosok nem értették, hogy ha szója van a konténerekben, akkor miért van szükség a hűtésükre, ezért kinyitották azokat. Három nap alatt sikerült az összes konténert átvizsgálniuk, amelyek egy részében valóban szója volt, de összesen 20 tonna rejtett, dobozokba csomagolt fagyasztott húst is találtak bennük, több dobozra pedig az volt írva, hogy még 2008-ban csomagolták – írta a lap.
A Novi List nagy sikernek nevezi, hogy a horvát vámosok megakadályozták a nagy mennyiségű, kétes eredetű és minőségű élelmiszer európai piacra jutását.