Egyéb 

Döntés született a szerb-horvát kölcsönös pereskedésben

Meghozta döntését a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) a Szerbia és Horvátország közötti háborús népirtásra vonatkozó kölcsönös vádakkal kapcsolatban, az ítéletet azonban csak február első hetében hozzák nyilvánosságra – értesült a szerb sajtó szerdán.

A szakértők szerint két forgatókönyv közül választottak a bírák: vagy elvetették mindkét keresetet, illetve egyik fél javára sem döntöttek, vagy egyaránt bűnössé nyilvánították Szerbiát és Horvátországot is. 

Az 1991 és 1995 között, a délszláv háború idején elkövetett népirtásokra vonatkozó vádak miatt Horvátország 1999-ben nyújtott be keresetet Jugoszlávia ellen, az ellenpert pedig 2010-ben indította a szerb fél.

MTI nyomán T. T.

Hasonló bejegyzések