Egyéb 

Szenttamási sokk: a polgárok január 20-tól szennyezett vizet isznak, de csak két napja tudnak róla

Január 20-iki vízminta bizonyítja, hogy Szenttamás polgárai egy ideje (ki tudja, mióta) fekális eredetű baktériummal szennyezett csapvizet isznak. A helyzet komolyságáról tanúskodik az a tény, hogy a víz főzésre is alkalmatlan.

a viz szenttamasA helyi egészségházán azt mondják, eddig nem jelentkeztek gyomorpanaszokkal küzdő páciensek, de a személyzet mindenre felkészült.

Szenttamás hat pontján ezer és kétezer literes víztartályokat állítottak fel. Az illetékesek ily módon próbálják megoldani a polgárok folyamatos vízellátását.

Ugyanakkor a Vöröskereszt ötezer liter palackozott vizet biztosított.

A polgárok úgymond szétkapkodták az üzletekben levő palackozott ásványvízkészletet.

Az iskolákban és egyéb intézményekben megtesznek miden óvintézkedést, több helyen nagyban fertőtlenítenek.

A lakosok jogosan felháborodtak miután megtudták, hogy még január 20-án kiderült: a víz, amit isznak, szennyezett, de csak pár napja értesítették őket.

Sokan elhatározták, soha többé nem isznak csapvizet.

A helyi Vízművek egyelőre lapít, semmilyen információval nem szolgál (pedig alighanem az lenne a legkevesebb, amit meg kellene tennie).

Blic nyomán K. P.

Hasonló bejegyzések