Egyéb 

Szerbiai igazságszolgáltatás: Mitrović kölykét a jelek szerint nem ítélik el cserbenhagyásos gázolásért!

a mitrovic ugy01Željko Mitrović szerb médiamágnásnak, a Pink TV tulajdonosának a fia, Aleksandar (20) tavaly július 18-án Belgrád központjában dzsipjével halálra gázolta a 17 éves Andrea Bojanićot. Nem állt meg.

Később feladta magát a rendőrségen. Rövid ideig előzetes letartóztatásban volt, majd kiengedték, hogy szabadlábon védekezhessen.

A tanúvallomások egyvalamiben eltértek: hogy a lány piros vagy zöld fénynél lépett a zebrára, amikor Mitrović junior elsodorta.

Vera Stanić legfőbb ügyész máris közölte: magáért a cserbenhagyásért a kölyköt nem vonják felelősségre. Indoklása szerint azért nem, mert a lány a helyszínen életét vesztette. (Nem tudtam, hogy ez enyhítő, de főleg nem, hogy felmentő körülménynek számít.).

A viszgálat állítólag azt is megállapította, hogy az áldozat piros fénynél lépett a gyalogos átjáróra. (Meglepődtünk volna, ha mást állapítanak meg.).

Továbbá az első információkkal ellentétben „kiderült”, a gázoló nem hajtott, mint az őrült, legfeljebb 70 kilométeres sebességgel vezette járművét. Igaz, hogy azon a helyen 50 kilométeres sebességkorlátozás érvényes, de ennek tükrében is legfeljebb a közlekedés biztonságának veszélyeztetéséért ítélhetik el (nyilván jelképesen).

Ja, és az elkövető persze „nem volt alkohol vagy kábítószer hatása alatt”, amikor halálra gázolta a lányt.

Magyarán: óriási a valószínűsége annak, hogy Aleksandar Mitrović „ártatlan” emberként, szabadon folytathatja életét, és a jövőben is nyugodtan száguldozhat dzsipjével és az apjától kapott egyéb luxusjárművekkel.

És ha már a faterjánál tartunk, nemrég cikkeztünk legújabb botrányáról. Emlékeztetőül: feleségével együtt részt vett Svetlana „Ceca” Ražnatović hírhedt turbofolk énekesnő fiának a belgrádi Hyatt Szállóban megtartott születésnapi buliján, de mint utólag kiderült, szeretőjének, Ivana Bodrožićnak is szóbát foglalt. A nőt másnap reggel holtan találták. Állítólag kábítószer-túladagolásban halt meg. A viszgálat kimutatta, hogy Željko Mitrović „természetesen” ez ügyben is „makulátlan”.

Ha valaki esetleg nem érti, hogy a szóban forgó ürge és a családja miért úsznak meg mindent szárazon, a magyarázat egyszerű: Mitrović Pink televíziója minden rezsimet kiszolgált (de nagyon). Azonos lelkesedéssel istenítette pl. a kilencvenes évek szerb soviniszta háborús uszító politikáját, mint a mai européer gazdasági-szociális jellegű népirtást. Mint tudjuk, Aleksandar Vučić szerb kormányfő mindkét rendszer kulcsfigurájának számított-számít.

A befolyásos emberek amúgy is általában probléma nélkül megúsznak különböző botrányokat és bűnöket, akár a cserbenhagyásos (vagy alkohol hatása alatt elkövetett) gázolásokat is. A délvidéki magyar közéletben is volt már rá példa.

A képen: Aleksandar Mitrović és áldozata

Blic nyomán K. P.

Hasonló bejegyzések