Lončar: kötelező lesz a védőoltás a gyermekek számára
A szerb egészségügyi miniszter, Zlatibor Lončar bejelentette, hogy módosítják a kötelező védőoltásra vonatkozó törvényt, s azt követően a szülők nem utasíthatják majd el a gyermekük vakcinációját.
A fertőző betegségektől való védelemről szóló törvény módosítása során összehangolják majd az előírásokat az európai szabványokkal, azok pedig előírják a kötelező védőoltást.
A fertőző betegségektől való védelemről szóló aktuális törvény szerint tíz fertőző betegség ellen kötelező beoltani a gyerekeket, de a páciensek jogait védő törvény lehetőséget biztosított a szülőknek arra, hogy megválasszák, milyen egészségi segítségnyújtásra mondanak igent.
Lončar szerint a törvénymódosítási javaslat még az ortodox húsvét előtt a parlamenti képviselők elé kerülhet, de legkésőbb az ünnepeket követően.
– A szülők nem utasíthatják majd vissza a védőoltást, ez lesz a lényege a törvénymódosításnak – mondja Lončar, s közölte: a módosítás szövegéről jövő pénteken tárgyalnak majd a szerbiai parlament család- és egészségügyi bizottságának ülésén.
Arra a kérdésre, hogy büntetést irányoznak-e majd elő azon szülők számára, akik nem oltatják be a gyereküket, Lončar csak annyit válaszolt, hogy a büntetések összhangban lesznek a törvénnyel.
Ez valószínűleg kemény pénzbüntetés formájában valósul majd meg. Természetesen „összhangban törvénnyel, az uniós jogszabályokkal”, és persze a szülők pénztárcájának vastagságával.
Szerb média nyomán F.J.