Egyéb 

Ljajić: jön a Lidl, zuhannak az árak!

Lidl logo– Minden készen áll ahhoz, hogy a Lidl német üzletlánc Szerbiában is megkezdje működését – jelentette ki Rasim Ljajić kereskedelmi miniszter. Elmondta, hogy a német hálózat eddig 12 lokációt tudhat a magáénak Szerbiában, de a régió üzleti gyakorlata szerint még háromra lesz szükség a beüzemeléshez.

Rámutatott arra, hogy a Lidl üzleteiben akár 30 százalékkal olcsóbban is tudunk majd vásárolni, és ezt a külföldi tapasztalat is bizonyítja.

Megerősítette, hogy a svédországi Ikeával is szerződést kötöttek, s ebben a pillanatban azon dolgoznak, hogy Belgrádban felépítsék a céget képviselő áruházat.

Ljajić szerint október óta a kereskedelemben enyhe hanyatlás tapasztalható, amit a jövedelmek és a nyugdíjak csökkentésével hoz összefüggésbe.
Az alapvető élelmiszeripari cikkekkel való ellátás szerinte teljesen stabil, rámutatva arra, hogy nincs ok a „komolyabb áremelésekre”.

Szerbiában tehát minden szép és jó, az EU felé tartunk, ő felénk közeledik, az árak zuhannak, drágulások nem lesznek. Ennek ellenére mégis egyre zuhan az életszínvonal. Ki hisz még a médiaprogagandának, a hatalmon lévő szélhámosoknak?

 Tanjug nyomán F.J.

 

Hasonló bejegyzések