Egyéb 

Vučić: Nem lesz hajtóvadászat Šešelj ellen (+ videó)

seselj– Várjuk a Hágai Nemzetközi Törvényszék döntését, illetve azt, hogy Šešelj orvosai beszámoljanak a radikálisok elnökének állapotáról – ezt nyilatkozta kedden Aleksandar Vučić kormányfő, a Szerb Haladó Párt elnökségi ülésén.

Vučić kiemelte, hogy meglepődött a hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsának azon döntésén, hogy Vojislav Šešelj ideiglenes szabadlábra helyezésének azonnali visszavonását követelte.

Belgrád együtt fog működni a nemzetközi szervezetekkel, de a kormányfő elmondta, hogy mindenekelőtt Szerbia stabilitását fogják szem előtt tartani.

– Ha azt hiszik, hogy valaki majd valahol valakit rajtaütésszerűen letartóztat, vagy végrehajt valamit, tévednek, mert nem lesz ilyen. Nem fog hasonló történni, annak ellenére, hogy látom, hogy vannak olyanok, akik halkan elbújva a markukat dörzsölik. Ezek ugyanazok akik arra készültek, hogy megtámadnak – mondta a kormányfő.

Érdekes módon módon gyakran hivatkozik különböző, talán csak a saját fejében létező hamis árnyképekre. Meggyőződésem azonban, hogy ez csak jól felépített médiapolitikájának része, a tömegek szimpla manipulációja. Abban is biztos vagyok, hogy szükség esetén egykori „mentorát” minden további nélkül visszaküld(et)i hágai lakosztályába, ilyen vagy olyan módon.

A fenti kép a múltat idézi

Szerb média nyomán F.J.

Hasonló bejegyzések