A véltnél korábban kezdődött Észak-Amerika benépesítése
Észak-Amerika benépesítése sokkal korábban kezdődött, mint eddig feltételezték – erre a következtetésre jutottak amerikai, kanadai és dán kutatók, akik őskori vadászok 13 ezer 300 évvel ezelőtt elejtett zsákmányát vizsgálták.
A Texasi A&M Egyetem, a Calgaryi Egyetem, valamint az Aarhusi Egyetem tudósai Mike Walters amerikai antropológus irányításával hét ősló és egy teve csontmaradványait vizsgálták, amelyek Calgarytól 130 kilométerre délre, a Wally Beach lelőhelyen kerültek napvilágra.
Radiokarbonos vizsgálatuk kimutatta, hogy az állatokat 13 ezer 300 évvel ezelőtt ejtették el, azaz legalább három évszázaddal régebben, mint ahogy az eddigi feltételezések szerint a legkorábbi vadászok megjelentek a térségben.
A helyszínen csupán egyszerű pattintott kőeszközöket és pengéket találtak, amelyeket a tetemek feldarabolására, a hús kicsontozására használtak, ugyanakkor nincs arra bizonyíték, hogy az őskori vadászok rendelkeztek volna lándzsákkal.
„A leletek azt bizonyítják, hogy ezek a korai vadászok jóval azelőtt érkeztek, mint ahogy az első ‘amerikaiaknak’ tartott Clovis-kultúra népe meghódította volna a világnak ezt a szegletét” – hangsúlyozta Mike Walters, hozzátéve, hogy a kutatási projektnek köszönhetően többet megtudhatnak Észak-Amerika benépesüléséről, valamint arról, hogy a vadászat milyen szerepet játszott a nagy testű állatok kihalásában a legutóbbi jégkorszak végén.
(MTI nyomán)