Egyéb 

S6 Active – Strapabíróbb és jobb is mint a Galaxy S6

A hírek szerint a Samsung idei csúcsmodelljének strapabíróbb változata nem csak a vízállóság, hanem a microSD foglalat miatt is érdekes lehet. A Samsung legújabb készülékeiből, a Galaxy S6-ból és S6 edge-ből száműzte a microSD foglalatot, hiszen a rendkívül gyors belső adattároló sebességével nem tudták volna felvenni a versenyt még a Class 10-es kártyák sem, így a rendszer is lassult volna, nem utolsó sorban pedig a megspórolt helyet állítólag más technológiai újdonságokkal tudták megtölteni. Az indok ugyan érthető, mégis számos felhasználó csalódással éli meg a dél-koreai gyártó döntését, és abban reménykedik, hogy a strapabíróbb variáns, vagyis az S6 Active visszahozza majd a bővíthetőséget.

Sokat egyelőre nem lehet tudni a készülékről, a szóbeszédek szerint hardveres téren az S6-hoz hasonlóan egy 14 nanométeres csíkszélességű Exynos 7420 SoC-vel rendelkezik majd, ám az ujjlenyomat-olvasót feláldozza a Samsung a három fizikai kialakítású vezérlőgomb kedvéért. A víz- és porálló külső borítékolható, a vállalat pedig már tett olyan ígéretet, hogy a strapatelefonjainál megtartja a microSD foglalatot, és lehetőséget biztosít majd az akkumulátor cserélésére is. Az S6 Active valamikor nyár közepén mutatkozhat be, árról természetesen egyelőre még nincs információ.

Mobilarena nyomán

Hasonló bejegyzések