Egyéb 

Történelmi filmhíradók XI. rész

honved szabadkanNemrég új multimédiás sorozatot indítottunk útra szellemi menedékhelyünkön a Délhír Portálon.

A rendhagyónak számító új sorozatunkban olyan archív, eddig ritkán látott történelmi felvételeket mutatunk be, amelyek az 1931 és 1943 közötti időszak délvidéki történéseivel, eseményeivel foglalkoznak.

A sok órányi film- és kultúrtörténeti kincs a Filmhíradók Online-on került először teljes egészében feldolgozva. Fontosnak tartottuk, hogy a filmhíradók közlésével a délvidéki nagyközönség elé tárjuk múltunk/történelmünk egy-egy elfeledett eseményét, pillanatát.

A Magyar Világhíradók felújítását és digitalizálását a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) végezte, az online archívum életre hívója pedig a Neumann Nonprofit Kft volt.

Az Országos Tűzharcos Szövetség szabadkai dísztáborozása

Az Országos Tűzharcos Szövetség szabadkai dísztáborozására a Délvidékről és az ország egyéb részeiből, mintegy 10.000 tűzharcos gyűlt egybe. Takách-Tolvay József gróf, országos elnök jelenlétében Ullein-Reviczky Antal rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, alelnök adta át a délvidékieknek a központ által adományozott zászlót.

Repülőnap Újvidéken

Az újvidéki hét kiemelkedő eseménye volt a honvéd légierők bemutató repülése.

Korábbi videóink ide kattintva tekinthetőek meg: Történelmi filmhíradók I., Történelmi filmhíradók II., Történelmi filmhíradók III. rész, Történelmi filmhíradók IV. rész, Történelmi filmhíradók V. rész, Történelmi filmhíradók VI. rész, Történelmi filmhíradók VII. rész, Történelmi filmhíradók VIII. rész, Történelmi filmhíradók IX. rész, Történelmi filmhíradók X. rész

Hasonló bejegyzések