Botrány: ártatlanokat végezhettek ki az FBI sorozatos tévedései miatt az USA-ban
Fény derült az Egyesült Államok talán legnagyobb kriminalisztikai botrányára .Az amerikai Igazságügyi Minisztérium és az FBI hivatalosan is elismerték, hogy az FBI által végzett tudományos vizsgálatok számtalan esetben hamis eredményt hoztak.
A bejelentés szerint ugyanis 2000 előtt, közel 2 évtizeden keresztül ítéltek el vádlottakat megalapozatlan elemzések alapján. Amerikai szakértők úgy vélik, a tetthelyen talált bizonyítékok és egyéb laborvizsgálatok 95 százalékban az ügyészségnek kedveztek.
Az persze közel sem biztos, hogy az elítéltek valójában ártatlanok lennének, hisz más bizonyítékok is szólhattak ellenük. Ennek ellenére 46 állam vádlottjait és ügyészeit értesítették, így temérdek sok felülvizsgálatra lehet számítani. De vannak olyan esetek, melyeknél már nem játszik szerepet a felülvizsgálat. Hiszen 268 elemzett tárgyalásból 32 végződött halálos ítélettel, s a vádlottak közül 14-en már nem élnek: vagy meghaltak a siralomházban, vagy kivégezték őket.
Az Egyesült Államokban jelenleg 32 tagállamban engedélyezik halálos ítélet kiszabását.
Blikk nyomán F.J.