Csorba Béla: Majd pótolják
Jelenleg ugyan a VMSZ vezetőségén belüli ellentétek még elleplezik a lényeget, de alapvetően nem személyi antagonizmusokról van szó. Az egoizmus, a hatalmi dölyf, a demokratikus párbeszédre való képtelenség, az MNT kezére játszott alapítói jogokra hivatkozva gyakorolt intézményi kézi vezérlés mind-mind fontos tünete egy egészségtelen hatalmi technikának, azonban végső soron mindez nem ok, hanem következmény. Logikus folyománya a hegemón pártrendszernek, amely a délvidéki magyarok társadalmában (de másutt is) kialakult, és amelynek fenntartásában mind a belgrádi, mind a budapesti hatalmi centrumok – mindenkori pártideológiai önmeghatározásuktól függetlenül – évtizedek óta érdekeltek. E közvetlen és kölcsönös érdekeltség a kisebbségi hegemón pártrendszerek létének az alapja. Az ilyen politikai (al)rendszerekben működnek ugyan konkurens politikai pártok, de szerepük csupán szimbolikus: arra szolgál, hogy a pluralizmus látszatát keltse a külső szemlélőben, vagy ideig-óráig akár a választópolgárok tömegeiben is. Még tán azokban is, akik az illegitim módon létrehozott belső választási rendszer és a magyar választói névjegyzék hiányosságai következtében kisebbségi állampolgári jogaik gyakorlásától eleve el lettek zárva. Ezért nevetséges, amikor interjújában Korhecz az MNT-választásokon aratott hatalmas VMSZ-es sikert (és önmagát) fényezi, hiszen a konkurensek már eleve esélytelenként indultak. Ha tényleges politikai versengés nincs, amellett a közösség számára releváns célok ködbe vesznek vagy elfelejtődnek (lásd a kisebbségi magyar autonómia ügyének elárulását, ami Pásztor és Korhecz egyetértésével zajlott a Tadić Demokrata Pártjával kötött politikai alku következtében), akkor – értékmentes politizálás híján – felülkerekednek az egyéni ambíciók mentén vívott személyes és csoportos érdekérvényesítő harcok a nagyobb befolyásért, a jól fizetett tisztségekért, egyszóval a hatalom asztalánál megszerezhető nagyobb szelet tortáért. A VMSZ-en belül most is ez zajlik – náluk ez egyébként is igen régi hagyomány. De az sem véletlen, hogy Korheczcel a riportot egy a haszonlesés terén többszörösen kiválóra vizsgázott egykori VMSZ-es politikai üzlettárs készítette. Ne tévesszen meg senkit: a mindkét oldalon pőrén pragmatikus célú civakodást ugyan belengik némi ideologikus illatok, de attól ez az egész még nem válik sem a nemzetiek és a liberálisok összecsapásává, sem a demokrácia diadalává. (Egyébként is: hol vannak itt nemzetiek, liberálisok és demokraták?)
…A kiborított edényke tartalmát meg előbb-utóbb, közös erővel, majdcsak pótolják valahogy.
Csorba Béla
2015. április 20.