Szörényi Levente: „Csak a Jobbik képes a Fidesz ellensúlya lenni”
Szörényi Levente legújabb interjújában kitért az aktuálpolitikai kérdésekre is.
Az ismert zeneszerző elmondta, sok mindent megtanult az évek során. Úgy fogalmazott:
– Soha nem kussoltam, még akkor sem, amikor enyhén szólva sem volt demokrácia.
A Jobbik tapolcai győzelméről is kifejtette véleményét, ami bizonyára sokakat meglep majd. Íme egy kis részlet az interjúból.
– Nem hiszem, hogy sokat kéne erről beszélni, nem is akarom ezt a Jobbik kérdést habosítani. Amikor valami nagyot durran, akkor én is elmondom, amit gondolok, de nem tartozom a hivatásos rettegők közé. Be kell látni, hogy a jelenlegi baloldal alkalmatlan arra, hogy kontrollja legyen az immár másodszor is hatalmon lévő jobboldalnak. Most egyedül a Jobbik képes erre, talán ezért is indult el ez a dolog. De ilyen egyensúlyi törekvésre számtalan példa volt a múltban is, nincsen ezzel semmi baj. Nem félek attól, hogy ez az egyensúly valaha átlendülne.
* Egy múlt heti interjúban elmondta, hogy „teljes mellszélességgel kiáll a kormányfő mellett”, de egyik politikusáról, akit nem nevezett néven, azt mondta: „egy nagyszájú minisztert látok, aki frontálisan támad mindenkit, akit csak ér”. Úgy tudjuk, a cikk megjelenése után egy sajtóeseményen az említett személy csak elütötte a dolgot, de egy jobboldali politikus megjegyezte: mindeközben a zeneakadémiai koncertje ötven milliós támogatást kapott. Mit szól ehhez?
– Nem tudom. Mit jelent ez, hogy ötven millióért tessék kussolni? Soha nem kussoltam, még akkor sem, amikor enyhén szólva sem volt demokrácia.
– Most az van?
– Látszatdemokrácia, de ebbe most ne menjünk bele.
(Blikk, Alfahír)