palesz-koverEgyéb 

Kövér László a 3 napos Szerbiai látogatása alatt 100 ezer dinárt keresett… és önnek mennyi a napidíja?

Jócskán meghaladja a magyarországi közszférában bevezetett kétmillió forintos bérplafont Kövér László javadalmazása. Az Országgyűlés elnöke tiszteletdíjat, választókerületi pótlékot és lakhatási támogatást is kap.

palesz-kover

Kövérnek még a pálinkázás is jól fizet

Évente 29 millió 775 ezer 960 forintot keres Kövér László, ami épp, hogy valamivel kevesebb mint 100 ezer eurót jelent évente. Így amikor Kövér László két hete a Délvidéken tartózkodott három napon keresztül, akkor közben mintegy 100 ezer dinár összegű tiszteletdíjat kapott, ha csak az utazás  miatt nem kapott még egyéb extra juttatásokat is.

kover-torta

Kövér Székelykevén vágja fel az ünnepi tortát

Kövér a szerbiai tartózkodása alatt elmondta, hogy látogatásának célja, hogy hangsúlyozza a magyar nemzet egységét és oszthatatlanságát… aztán beült a sofőrje mellé a szolgálati autóba és visszament Budapestre. Mindemellett azt is be kell látni, hogy jóval könnyebb ilyen nagy szavakat durrogtatni a határon túli magyarok előtt, amikor egy nap alatt másfélszeresét keresi meg Kövér kézrázásokkal, pálinkázással és torta felvágással, mint a délvidéki átlag magyar egy egész hónap alatt.

Zs. F.

    

 

 

 

Hasonló bejegyzések