Putyin apja portréjával, Nikolić büszkeséggel a szívében vett részt a díszszemlén
A náci Németország felett a második világháborúban aratott győzelem 70. évfordulóján megtartották az eddigi legnagyobb katonai díszszemlét Moszkvában.
Apjának portréját tartva kezében haladt a Vörös téren Vlagyimir Putyin elnök, a mintegy 250 ezer felvonuló élén. Ez a felvonulás negyedik alkalommal került megrendezésre, és a Halhatatlan Ezred menetének a keretében zajlik a győzelem napján. A menetelők apáik, nagyapáik, a frontharcosok nagy arcképeit viszik fejük felett a magasba emelve. Az orosz államfő apja is részt vett a II. világháború harcaiban, így ő is egy portréval jelent meg.
Szerbia is képviselte magát a szemlén, hadseregével, illetve Tomislav Nikolić elnökkel, de portré nélkül.
Nikolić megköszönte a szerbiai polgároknak, hogy lehetővé tették számára a részvételt, mert mint mondta, „a mindenkori szerb elnöknek százévente egyszer adatik meg ez a lehetőség”.
Tomo ezen kijelentése melegséggel tölti el szívünket.
F.J.