Feloszlatnak egy náci-gyanús pártot Romániában
A Bukaresti Törvényszék elutasította a Mindent a Hazáért párt vezetőinek felebzését, így érvényben marad a párt feloszlatásáról hozott korábbi döntés. A szavazóbázis nélkül maradt párt életének végóráiba lépett.
Inaktivitás, illetve két egymást követő választástól való távolmaradás miatt feloszlatják a Mindent a Hazáért pártot. A két világháború közötti egykori vasgárdista párt nevét viselő új párt vezetői hiába felebeztek a feloszlatásról hozott döntés ellen.
A vasgárdista hagyományokat feléleszteni kívánó párt vezetői szerint lejáratás és megfélemlítés áldozatai lettek, így a sajtóban a pártról kialakult negatív kép következtében nem volt lehetőségük a választásokon való indulásra összegyűjteni a kellő erőforrásokat.
Itthon.ma nyomán T. T.