szajbevarras-Egyéb 

Bevarrták a szájukat a rabok Ukrajnában

szajbevarras-Döbbenetes és példátlan módszerrel próbálják Ukrajnában felhívni a közvélemény figyelmét a kárpátaljai megyeszékhely büntetés-végrehajtási intézetében uralkodó embertelen körülményekre az őrizetesek. 

A rabok arra panaszkodnak, hogy az őrök és a kihallgató tisztek gyakorta brutális módszereket alkalmaznak velük szemben annak érdekében, hogy olyan bűncselekményeket is magukra vállaljanak, amelyeket nem ők követtek el.

Nem kapnak enni

A rabok élelmezését ráadásul a családnak kell biztosítani, a cellákban hemzsegnek a rágcsálók és a vérszívó rovarok, gyakorlatilag nincs egészségügyi ellátás, és az őrök a jobb ellátás fejében jelentős pénzösszegeket követelnek tőlük.

Sőt, sok esetben nemcsak őket, hanem a rokonaikat is megzsarolják azzal, hogy ha épségben, egészségben akarják viszontlátni az előzetesben lévő szeretteiket, fizessenek.

Éhségsztrájkkal kezdték

A kijevi székhelyű „Mozgalom a közvetlen néphatalomért” jogvédő szervezet koordinátora a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra, hogy az ungvári fogház négy őrizetese előbb éhségsztrájkba kezdett, majd amikor az őrök erőszakkal akarták őket etetni, bevarrták a saját szájukat.

Natalie Lordkipanidze értesülései szerint a rabok tiltakozása már hatodik napja tart, ám a hatóságok azóta sem foglalkoznak érdemben a panaszaikkal.

Az ügyész kivégeztetné őket

A jogvédő legfrissebb bejegyzése szerint az őrizeteseket minap meglátogató megyei főügyészhelyettes kijelentette, hogy nincs joguk bármi ellen panaszt emelni, sőt, ha rajta múlna, a legszívesebben akár azonnal és helyben kivégeztetné őket.

Natalie Lordkipanidze azzal a kéréssel fordult az újságírókhoz, hogy haladéktalanul látogassanak el a helyszínre, győződjenek meg a saját szemükkel az ungvári 9. sz. Büntetés-végrehajtási Intézetben uralkodó állapotokról, és tájékoztassák arról a közvéleményt.

(origo.hu nyomán)

Hasonló bejegyzések