a szabadkai radio01Egyéb 

Valamelyest tolódik a VMSZ által magára hagyott Szabadkai Rádió magánosításának határideje

a szabadkai radio01A Köztársasági Képviselőház elfogadta a magánosításról szóló törvény módosítási javaslatait, amelyek a Szabadkai Rádió privatizálását is érintik.

Ebből kifolyólag nem a korábbi, a 2013. december 31-én megállapított áron kerülnek eladásra a magánosításra szánt vállalatok, hanem a 2014. december 31-iki értékbecslés alapján.

Ez azt jelenti, hogy a privatizációs ügynökség új dokumentációt fog kérni az érintett cégektől, ami legalább 30 napot vesz igénybe. A Szabadkai Rádió esetében az alapító, vagyis a város formális jóváhagyására is szükség van, ami további 15 napot jelent.

Egyértelmű, hogy a korábban kitűzött határidőig, július elsejéig ezt az ügyintézést nem lehet lebonyolítani, tehát a rádió magánosítása legalább 45, de lehet, hogy ennél több nappal is tolódik.

Az előállt helyzet újabb probléma elé állítja a rádió dolgozóit, mivel az érvényben lévő törvényes rendelkezések tiltják a helyi tájékoztatási eszközök július elseje utáni önkormányzati pénzelését. A Szabadkai Rádió továbbá semmilyen pályázaton nem indulhat, önerőből pedig képtelen előteremteni a működéséhez szükséges eszközöket.

Szabadkai Rádió nyomán F. F.

Hasonló bejegyzések