A „kivételezettek” ellen tiltakoznak a nagybecskereki gimnaziásták
Az ország aktuális vezetése szavakban sok minden tesz, hogy jobbá tegye életünket. Értékek, melyekre ez a megtépázott, félrevezetett és hitehagyott társadalom támaszkodhat, egyedül már csak olyan intézményekben bízhat, mint az iskola vagy a templom. Vagyis, inkább csak bízhatna…
Mutatja ezt a Nagybecskereki Gimnázium diákságának véleménye is, akik nyílt levéllel tiltakoznak az intézményben, de úgy egyáltalán, a szerbiai oktatási rendszerben fellelhető visszásságok ellen. Levelüket, melyet kifüggesztettek az iskolában, és melyet később egyesek eltávolítottak, eljutatták a médiához is.
Ebben arra panaszkodnak a tanulók, hogy vannak az egyenlők között is „egyenlőbbek”. Nevezetesen, bármiféle érdem nélkül jegyeket emelnek, Vuk-diplomát osztanak, szakdolgozatot írnak a tanárok (!) olyan diákoknak, akikkel kivételezés van a sulikban. Persze, itt pénzes fickók kicsi gyermekeiről van szó, akik bármit megtehetnek, ha akarnak, nekik ötösük kell, hogy legyen.
Sok tanár a nyomás hatására beadja a derekát, és ész nélkül osztogatja a jó jegyeket, még akkor is, ha az a diák csupán közepes tudással rendelkezik. Erre panaszkodik a túlnyomó többség, akik megpróbálnak becsületes munkával sikereket elérni.
A diákok levelében megjegyzik, hogy a tanárok öt hónapig tüntettek az igazukért, az elveik megtartásáért, és ilyenkor, amikor hasonló esetek történnek, egyszerűen eldobják ezeket az értékeket. Természetesen, akadnak kivételek, akik kitartottak a gerincességük mellett.
Azonban, ahogy fogalmaztak, nem tűrhetik tovább az ilyen eseteket, és fel kellett emelni a hangjukat.
Milan Radaković, iskolaigazgató elmondta, hogy hozzá nem érkeztek hivatalos kéréssel a diákok, és maga is csak a közösségi oldalakon látta terjedni a levelet. Ezért nem is kommentálta az esetet.
Hasonló élményekkel sok diák találkozhat Délvidék-szerte, nem csak Nagybecskereken. Mégis, sok helyen már csak bosszankodnak és legyintenek, ha hasonlót tapasztalnak. Pedig egy közösség felbomlása akkor indul el, ha már a nyílt disznóságok is következmény és büntetés nélkül elsikkadhatnak.
T. T.