Idén Szabadkán mutatják be piaci kínálatukat a szerbiai városok
Ebben az évben Szabadka ad otthont a Szerbiai Piacok Napja 2015 elnevezésű rendezvénynek, amelyet immár negyedik alkalommal szerveznek meg – közölte a hírt a Szabadkai Rádió.
A nyilvános részében a polgároknak lehetőségük lesz betekintést nyerni valamennyi szerbiai város jellemző piaci kínálatába. Összesen 50 asztalon, körülbelül 70–80 árus portékájából válogathatnak majd azok, akik június 4–e és 7–e között a Sugárúton sétálnak, a Városi sportcsarnok irányába. A Szabadkai Piacigazgatóság, a Hagyományos Ízek Egyesület és a Szerbiai Piacok által szervezett rendezvényen nagy hangsúlyt kapnak majd az organikus ételek is.
A szabadkai kínálatot öt termelő képviseli, vásárolni lehet majd Kis Iván gazdaságának gyümölcseiből, tejtermékeivel a pacséri Gönczi Sredojević Darinka mutatkozik be, meg lehet vásárolni Agárdi József méhész kínálatát, martonosi őrölt paprikát Tandori Hajnalka árul, illetve cserepes virágait, virág költeményeit Terhes Annamária kínálja a vevőknek.