Miközben a szerbiai mezőgazdaság haldoklik, az egyik agrárfejes havonta kétezer eurót keres!
Mint tudjuk, a fájdalmas „reformok” és megszorító intézkedések Szerbiában csak az átlagpolgárok életét teszik pokollá. Az állami hivatalnokok vagyona folyamatosan terebélyesedik.
A napokban kiszivárgott eset az eddigieknél is vérlázítóbb. Most, amikor a mezőgazdaság a szemünk láttára folyamatosan megy tönkre, amikor a kormány a jöttment külföldieknek árulja a szerbiai (de főleg délvidéki) termőföldeket, amikor az uniós tej fékevesztett behozatala miatt gazdáink nem tudják értékesíteni tejüket, és ehelyett ingyen osztogatják, amikor az agrárium egyetlen ágazatában sem pislákol a fény az alagút végén, akad olyan vezető beosztasú személy, aki mértéktelenül gazdagodik.
Snežana Janković, a Mezőgazdasági Tudományos Kutatóintézet igazgatója ugyan nem tekinthető közvetlenül (legfeljebb közvetve) felelősnek a mezőgazdaság terén tomboló válságért, de az is biztos, hogy nem osztozik a termelők sanyarú sorsában, sőt.
Bámennyire is hihetetlen, ez az asszony a kormányfőnél is jóval többet keres. Havi bére: 249 236 dinár. Ez az egyik legnagyobb fizetés az egész országban. Összehasonlításként: Vučić hivatalos bére 124 935 dinár. (Nem mintha őt is sajnálni kéne.).
Az igazgatónő a fizetésén kívül még 99 291 dináros tiszteletdíjat kap az államtól a kutatómunkájáért.
Ezeket a juttatásokat a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium hagyta neki jóvá.
A képen: Snežana Janković
Alo nyomán K. P.