Egyéb 

Hova is tartozik valójában Erdély?

Nincs magyar, román és német Erdély: Erdély egy van, és ebben kell együtt élnünk, ha tetszik, ha nem – szögezte le Florin Mitu.

A kolozsvári BBTE történelemprofesszora a Mădălin Guruianu és Kovács-Cziprián Loránd által szervezett Vox Populi ötödik kiadásában tartott előadást Sepsiszentgyörgyön.

A középkorban egyetlen Erdély létezett. Amikor a 19. században importáltuk a nacionalizmust, amely a népeket nemzeti öntudatra ébresztette, mellékhatásként a szeparatizmust hozta magával. A románok, akik addig jól megvoltak, külön iskolákat, bankokat, intézményeket akartak, mert abban látták megmaradásuk zálogát. 1918 után a helyzet megfordult: a mindent elsöprő román hatalommal szemben bizalmatlan magyarok ugyanazt kérték, mint korábban a románok, és az azelőtt nem emlegetett autonómiaformák is akkor jelentek meg – mondta Florin Mitu. 

Túl kell lépni az alig létező történelmi sérelmeken, hiszen a magyarok és románok között a két világháború és 1848 pár hónapján kívül, jószerével nem volt komoly áldozatokkal járó konfliktus. Ez alatt a francia-német, vagy angol-ír kapcsolatban milliókat gyilkoltak le. Ezekhez képest a magyar-román történelem a barátságról és a szeretetről szól – érvelt a professzor.

Erdély politikailag Romániához tartozik, de kulturálisan Magyarország része is, és eszerint kellene kezelni – mondta Sorin Mitu. A professzor nem lát valós esélyt Erdély, vagy Székelyföld autonómiájára, mert „ha az meg van, akkor mindig több kell”, már csak azért is, mert „valamiből szavazatot kell szerezni”. 

Erdély András – hirmondo.ro

Hasonló bejegyzések