AVulinEgyéb 

Rendőrségi elnyomás és megfélemlítés Szerbiában

AVulinA Čačak melletti Ljubić községben hamarosan megünneplik az 1815-ös, második szerb felkeléskor lezajlott ütközet 200-dik évfordulóját. A körülmények úgy hozták, hogy pontosan erre a napra jelentettek be tiltakozó gyűlést a tavalyi árvízekben károkat elszenvedett polgárok egyesülete is.

És itt kerül a képbe Aleksandar Vulin munkaügyi miniszter, aki részt venne az ünnepségen, de ugyanakkor tart a tiltakozó árvízkárosultaktól. A szerb belügy megértést tanúsított a miniszter iránt (aki fél saját polgáraitól), mert bejelentették, hogy semmilyen esetleges, Vulin ellen irányuló tevékenységet nem fognak megengedni.

Vulin félelmét a saját bőrén érezte Slavoljub Bošković is, az árvízkárosultak egyesületének elnöke, akit, mintegy „megelőző intézkedésként”, meglátogattak a rend szerbiai őrei.

– Sokkolt a megjelenésük, hiszen sohasem volt dolgom rendőrökkel. Elmondtam nekik, hogy a tervezett gyűlésünk jóindulatú emberek összejövetele, akik csak jót akarnak városunk polgárainak. Azt terveztük, hogy a magasrangú állami tisztviselők látogatását kihasználva, felteszünk nekik néhány kérdést, hiszen bizonyos mértékben ők is felelősek az árvíz következményeiért – mondja Bošković.

Vulin azonban nem szereti a kérdéseket, emellett nem is igazán tud válaszolni rájuk, még akkor sem, ha azokat egy tinédzser teszi fel neki, ezt már tapasztalhattuk.

Ezért inkább úgy döntött, hogy Stefanović kollégájához fordul a „felesleges atrocitások” elkerülése érdekében, aki természetesen azonnal a „veszélybe került” miniszter segítségére sietett, elküldve embereit egy amúgy is eleget szenvedett polgárhoz, egy kis informatív beszélgetésre. Ismerős kifejezés, ugye? Jellemző volt a kilencvenes évek Szerbiájára, de most bebizonyosodott, hogy az ország még ezen a téren sem tudott előrelépni, túllépni saját magán.

Vagyis: ha saját hibádon kívül károsulttá váltál Szerbiában, számolj azzal, hogy még a belügy is rátesz egy lapáttal. Megvédve ezzel mihaszna, a nyilvánosság előtt csak bohóckodásra képes „magasrangú állami tisztviselőit”.

Ez Szerbia, 2015-ben.

Blic nyomán F.J.

Hasonló bejegyzések