Mit ér a gyerek, ha nem belgrádi?
Mindig nagyon elszomorít, s egyben dühít is, ha gyermek és gyermek között látok különbséget tenni a felnőttek részéről. Hisz a gyermek mindenhol az, éljen is bárhol a nagyvilágban.
Belgrádban egész januárban ingyenes sportolási és szórakozási lehetőségek várják az általános és középiskolásokat. A város vezetősége ugyanis azt szeretné, ha a diákok a téli szünet idején ne az utcákon, tereken, parkokban csellengjenek, hanem hasznosan töltsék el a szabadidejüket. Ezért a csapat- és küzdősportok, a z asztalitenisz és a korcsolyázás mellett az úszásnak is ingyen hódolhatnak a belgrádi tanulók. Ott igen. Itt, a Délvidéken nem. Ott van pénz ilyen nemes megmozdulásra, itt nincs. Mintha az itteni gyermekek nem lennének méltóak az ingyenes sportolásra és szórakozásra.
Emlékszem, amikor én voltam általános iskolás, a téli szünidőben nem csak korcsolyázni járhattunk ingyen akár naponta többször is, hanem ingyen mehettünk moziba délelőttönként, esetenként a délutáni, 16 órakor kezdődő filmet is megnézhettük. Akkor is ugyanaz volt a célja a városnak: a diákok ne az utcán múlassák az idő, hanem hasznosan töltsék el azt.
Az én gyermekeimnek már ,,nem járt’’ sem ingyen mozijegy (hiszen Szabadkán az egyetlen filmszínház is magánkézen van), sem ingyen uszoda- és/vagy műjégpálya-használat, sem ideiglenes sportolási lehetőség. Nincs rá pénz. A városi büdzsé sovány. Kiszippantotta belőle a pénzt a főtéren megrendezett újévi koncert, meg a többi fölösleges flancolás. Mindenre jut ebben a városban, csak az igazán nemes tettekre nem. Mi lehet fontosabb, mint a szegények, betegek megsegítése, és hogy a tanuló ifjúságnak, a gyermekeinknek egy kis örömöt szerezzünk? A városatyák szerint ezek közül egy sem élvez prioritást. Ez itt már a sötét Balkán, gyomorforgató bűze egyre inkább szétterjed, s lépteink alatt – szinte észrevehetetlenül – reccsen a vékony jég. Hasít a borotvaél. Már nem repít a trapéz, az is beszakadt alattunk. Ez itt a Délvidék, melyet szinte teljesen bekebelez a Balkán, ahogy ismert énekes-dalszerzőnk, Đorđe Balašević is megénekelte: a világűr segglyuka. Hát itt tartunk most…
M.Z.
