Tíz pincehelyiséget raboltak ki Szabadkán
Pincéket törtek fel és raboltak ki a szabadkai Harcosok sorakozója lakótelepen.
Az egyik soklakásos tömbház mintegy tíz pincehelyiségét ,,ürítették ki’’ eddig ismeretlen elkövetők. A bűncselekményre nagy valószínűséggel az éj leple alatt került sor, amikor az épületben lakók mélyen aludtak.
A pincehelyiségekhez vezető folyosó ajtaját kulccsal nyitották ki, ebből feltételezhető, hogy az elkövető egy valamikori lakó, akinek még mindig megvannak az épület kulcsai. A többi pincehelyiség ajtajáról levágták a lakatot, így jutottak be a belsejükbe. A tíz pincéből főleg kerékpárokat – azok közül is az újabbakat, – és értékesebb szerszámokat vittek el. Ezeket nagy valószínűséggel megpróbálják értékesíteni.
A rendőrség ugyan elvégezte a helyszínelést, de használható nyomot nem talált. Sőt, arra is utaltak a rend őrei, hogy az elkövetőt/elkövetőket nagyon nehéz, mondhatni lehetetlen lesz kézre keríteni, mivel a bűncselekmény elkövetésének pontos idejét sem tudták megmondani a sértettek.
Subotica.com nyomán M.Z.