Egyéb 

„Vučić és Nikolić immár ‘kitalált araboknak’ is ajándékozza a termőföldeket”

a termofold09Tovább folytatódik a mezőgazdasági földterületek gátlástalan kisajátítása, osztogatása, amit Aleksandar Vučić szerb kormányfő és Tomislav Nikolić szerb elnök irányít, állítja Milan Stamatović, a Szerb Néppárt egyik alapítója és az idéi elnökválasztás egyik potenciális jelöltje.

Szavai szerint például a rendkívül nagy gazdasági horderejű Belgrádi Mezőgazdasági Kombinát (PKB) magánosításának célja, hogy az -ićre végződő vezetéknevű „arabok” jussanak hozzá a legjobb minőségű földekhez.

Az említett kombinát 1 400 hektáron terjedő építési telkekkel és 5 200 hektár termőfölddel rendelkezik. Stamatović szerint a „titokzatos arab beruházókat” leginkább a Pupin-híd alatti 555 hektár érdekli, amelynek összértéke nem kevesebb mint 400 millió euró. Mint mondta, valójában szerb oligarchákról van szó, akik a földet nem mezőgazdasági termélésre akarják használni. Hozzáfűzte: ez az eset is bizonyítja, hogy az ország vezetői szégyentelenül kiárusítják, gyánús köröknek játsszák át a természeti kincseket.

Eleve furcsa, hogy privatizációra kerül a PKB, amely országos szinten a tejfeldolgozás mintegy 12 százalékát fedi le.

Egyelőre felváltva kaparintják meg a mezőgazdasági földterületeket a valós és a kvázi arabok (vagyis a szerb oligarchák), ez év szeptember elsejétől pedig (az EU nyomására) a külföldiek már hivatalosan és zavartalanul juthatnak ahhoz a kevés földhöz, ami még megmaradt.

Sajnos mindez Délvidékre is vonatkozik, sőt…

Srbin.info nyomán

Hasonló bejegyzések